Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
959 Tagadhatatlanul volt egy második része is külü gyminiszter úr gondolatmenetének, amikor úgy fogalmazott, hogy Dunakilitit viszont akarja Magyarország. Itt van vitánk egymással: Magyarország biztos nem akarja. Nagyon sokan - ebben a parlamentben is - úgy gondoljuk, hogy Dunakiliti nem szükséges, sőt, a hágai ítélet is úgy fogalmazott, hogy Dunacsún átvette Dunakilitinek, a dunakiliti duzzasztásnak és terelésnek a funkcióját. Innentől fogva Magyarországnak az a feladata, hogy Dunacsún közös üzemeltetéséről tárgyaljon. Abban pedig hajlandóak vagyunk együtt működni a helybeli régiókból származó képviselőkkel, hogy ott kialakuljon egy üdülőövezet, de erre találjunk mást forrást. Azt hiszem, hogy különféle szempontokat nem érdemes összekeverni, amikor parlamenti vita zajlik egy kérdésről. Harmadsorban engedjene k meg a parlamenti felhatalmazással kapcsolatban néhány megjegyzést. Vastagh miniszter úr fogalmazott úgy, hogy joga van nemzetközi szerződést kötni a kormánynak; itt kisgazda képviselőtársammal elegyedett vitába. Hadd emlékeztessek arra, hogy a '89es alk otmánymódosítás során a "megerősíti" szó helyett a "megköti" szó került az alkotmányba, olyan, az ország külkapcsolatai szempontjából kiemelkedő jelentőségű nemzetközi szerződések megkötésének összefüggésében, amelyekről jelenleg szó van. Kedves Képviselőt ársaim! Ha megköti a Magyar Országgyűlés ezeket a szerződéseket - és nem megerősíti, hanem megköti , akkor az Országgyűlés jogosult ezek tartalmának meghatározására, és azt hiszem, a keretszerződés, a megállapodás tartalmának a meghatározása a Magyar Orsz ággyűlés feladata. (Taps az ellenzéki padsorokban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék szólni egy külpolitikai vonzatú kérdésről, ami idáig nem merült fel: meg lehete állapodni Meiar Szlovákiájával arról, hogy ne építsünk gátat, ha ez az összes parlamen ti párt törekvése. És azt hiszem - az előbb talán nem vették viccnek, én komolyan gondolom , hogy a külügyminiszter úr álláspontja alapján ezt közös álláspontnak tekinthetjük. Azt kell mondanom, hogy bár Horn miniszterelnök úr Meiart szavatartó embernek m inősítette a megfelelő tárgyalásai után, én mégis egy kicsit szkeptikus vagyok. Szkeptikus vagyok nemcsak ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, hanem szkeptikus vagyok Baja, Lotz, Kovács miniszter uraknak azon kijelentéseivel kapcsolatban is, amikor a szlová k fél hajlandóságáról beszéltek. Tisztelt Képviselőtársaim! A szlovák belpolitika folyamatai miatt - minimum fogalmazzunk így - nem lehet abban bízni, hogy Meiarral a választások előtti időszakban meg lehet állapodni az elemi magyar érdekek figyelembevétel ével. Innentől fogva pedig föl kell vessük azt a kérdést, hogy nem egy újabb, Meiarnak nyújtott választási kampányfogással vane dolgunk. Én komolyan úgy vélem, hogy jelenleg Szlovákiában a dolgok a polgári ellenzék, illetőleg Meiar pártjának küzdelmei úgy állnak, hogy lehetőség szerint Magyarországnak azon kellene lennie, hogy egy polgári fordulatra kerülhessen sor Szlovákiában. Ezt kellene elősegítenünk, és azt gondolom, hogy a polgári ellenzék ugyan Szlovákiában alapvetően nem vitatkozik a kormánnyal, mé gis azt mondom, hogy a velük való tárgyalás meglehetősen nagyobb perspektívákat hordozna. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Úgy van!) (13.00) Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz nem akar erőművet; ezt a mai napon minden napilapban megjelent újsághirde tésünkben alaposan indokoljuk, és ezért 28án 15 órakor a Fidesz a Vörösmarty téren tüntetni is fog. Úgy véljük, hogy mindenki támogatására szükség van (Mozgás az MSZP padsoraiban.) , annál is inkább, mert a parlamenti ellenzék lehetőségei nagymértékben kor látozottak arra, hogy megakadályozza a megállapodás aláírását, hiszen a kormány úgy időzítette ennek a megállapodásnak az aláírását, hogy addigra a választások miatt a parlament már nem is fog ülésezni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak - de előtte Kovács László külügyminiszter úr kíván szólni.