Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
954 L egyen belső megegyezés, és ebben a belső megegyezésben ott van a helye minden szakmának, minden szakma fejtse ki a maga álláspontját, de ne hagyjuk, hogy egyetlen szakma prioritása döntsön! Én csak egy példával mutatok rá erre: a szigetközi képviselőtársam ismertette a Szigetköz sanyarú helyzetét. Nézzék meg, hogy az erőműlobby egyik prominens képviselője azt írja, hogy mit vacakolnak már itt a Szigetköz vízellátásával, ez egy deregulálódó térség, évtizedek óta a kiszáradás állapotában van, az összes Dunav íz is kevés, hagyjuk a fenébe az 50 százalékos vizet, minden vizet a turbinákra. Hát így néz ki ez a kérdés egy szakmai lobby szempontjából és szemszögéből! Én úgy hiszem, hogy meg lehet egyezni, én is azt mondom, meg lehet és meg kell egyezni ebben a kérd ésben. Azonban én azt nem tartom egyezségnek, hanem önkéntes alávetésnek, amikor az egyik tárgyalófél a másik fél minden akaratát elfogadja és érvényesíti (Balsay István: Úgy van!) , és azt mondja, hogy sajnos, másképp nem tudtunk megegyezni. Akkor vissza k ell menni ahhoz a fórumhoz, amely kiadta ezt a feladatot, hogy próbáljunk hat hónap alatt megegyezni. Ha nem sikerül, akkor vissza kell menni. De nem az a megoldás hogy mindenben elfogadunk mindent. Sokan azt mondják, hogy figyelembe kell venni a tényeket, azt, ami már megépült. Akkor miért nem lehet Dunakilitit figyelembe venni? Az is tény, az is megépült. És az is tény, hogy nem épült meg Nagymaros. Ehhez kellene ragaszkodni, és bízni kell abban, hogy egy következő kormány jobb megoldást is tud találni. E zt bizton remélem. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Kiss Róbert képviselő úrnak, SZDSZ akit Németh Zsolt képviselő úr követ, a Fideszből. (Közbeszólások: Kétpercesek!) Bocsánatot kére k, képviselő úr! Megadom a szót Kovács László képviselő úrnak, külügyminiszter úrnak. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Képviselő, nyugodtan maradjon, mert nem kell két perc hozzá, csak Hasznos Miklós képviselő úrnak egy tévedését szeretném kiigazí tani. Nem épült meg Dunakiliti, pontosabban nem fejeződött be az építkezés. Tehát ilyen értelemben ez lényeges különbség. Köszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Röv iden csak azt szeretném pontosítani, amire itt az előbb Barsiné Pataky Etelka kért magyarázatot a külügyminiszter úrtól, hogy vane kellő felhatalmazása a kormánynak vagy nincs, hiszen itt mást mond Bauer Tamás az SZDSZ képviseletében és más álláspontot lá tszik elfoglalni a külügyminiszter úr. Valamelyiknek pontosítania kell a saját álláspontját. Ezt ő meg is tette, s oly módon pontosította, hogy önök nem törekszenek nemzetközi szerződésre. Ezek szerint tehát az a keretmegállapodás, amelyről ön az expozéjáb an beszélt, s amelyről itt két hete halhattuk Horn Gyulát, hogy mit gondol ennek tartalmaként, azaz a csúcsrajáratást, közös üzemeltetést, Hágához fordulásról való lemondást, ez a koncepció visszavonatott, amiről önök beszélnek, hiszen egy szerződésben len ne a kötelezettségvállalásnak ilyen értelemben tétje, ha önök ilyet nem akarnak kötni, akkor mindezek nem lehetnek ebben a keretszerződésben. Amit tehát önök ma keretszerződésként említenek - logikusan következik az önálláspontjából , nem több, mint egy e mlékeztető, leírása annak, hogy hova jutottak az elmúlt hat hónapban. Őszintén szólva ma már az elmúlt négy hónap tapasztalata alapján én ezt is aggályosnak gondolom, de akkor tisztázzuk, hogy önök erre törekszenek március 25ig és nem egy, a következő kor mányok politikai és jogi mozgásterét lehetetlenné tevő keretmegállapodás megkötésére. Mert ehhez valóban nincs joguk a mai értelemben, a mai alkotmány szerint. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)