Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter:
917 számára előnyös lehete vagy hát rányos. Úgy tűnik, számunkra meggyőzően, hogy hátrányos, inkább hátrányos. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vitának ebben a szakaszában mindössze két, jogértelmezéssel kapcsolatos dolgot szeretnék szíves figyelmükbe ajánlani arra való tekintettel, hogy az igazságügyminiszter úr gyakorlatil ag a felvetődött problémák jelentős részét megválaszolta. Szabó képviselőtársam helyesen idézte az alkotmányt abból a szempontból, hogy a nagy jelentőségű nemzetközi szerződéseket valóban az Országgyűlés köti meg. Felhívom azonban a szíves figyelmét a telj esség kedvéért arra, hogy az alkotmány 35. § (1) bekezdésének j) pontja szerint: "A kormány közreműködik a külpolitika meghatározásában, a Magyar Köztársaság kormánya nevében nemzetközi szerződéseket köt." Ez is alkotmányos felhatalmazás, és pillanatnyilag a tárgyaló delegáció azt csinálja, hogy ennek a kormányközi megállapodásnak az előkészítésén dolgozik. Mert ez a bizonyos keretszerződés vagy a megállapodás a megállapodásról kormányközi megállapodás lesz, amit majd később fog követni az államközi szerződ és. Ez teljesen egyértelmű dolog. Továbbá Pokorni képviselő úr szíves figyelmébe szeretném ajánlani, hogy a kormány nem legitimáció nélkül, nem az alkotmányos keretek mellőzésével tárgyal, hiszen erre egyrészt válasz az alkotmány szövege, amit az imént idé ztem másrészt pedig felhívom szíves figyelmét arra az úgynevezett különszerződésre vagy alávetési megállapodásra, ami kifejezetten kötelezi a kormányt ezen tárgyalások lefolytatására. Azt hiszem, ezek ismerete nélkül félrecsúszna ez a mai vita. Próbáljuk m eg szakszerűen mederben tartani! Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Igazságügyminiszter úr idézte a külö nmegállapodást. 5 cikk (3) bekezdés: "Amennyiben hat hónapon belül nem tudnak megállapodásra jutni, bármelyik fél kérheti a bíróságot, hogy kiegészítő ítéletben határozza meg az ítélet végrehajtásának módozatait." A hat hónap nem ezen az oldalon köt minket , hanem úgy, hogy hat hónap előtt nem lehet erre jutni. (Dr. Vastagh Pál ingatja a fejét.) A magyar félnek nem szabad lemondani erről a különmegállapodásban foglalt jogról, és nem szabad aláírni keretszerződést, mert ez a keretszerződés vagy keretmegállapo dás a következő kormány kezét gúzsba köti, lehetetlenné teszi. Meggyőződésem szerint nem kell félnünk a hágai ítélettől, mert a hágai ítélet nem lehet rosszabb, mint az az álláspont, amit ma a Magyar Köztársaság nevében Nemcsók János vagy Horn Gyula képvis el, mert az gyakorlatilag egybeesik a szlovák fél álláspontjával. (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Ehhez képest még egy szigorúbb hágai ítélet is jobbnak tűnik a szemünkben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kór ódi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Vastagh Pál igazságügyminiszternek. VASTAGH PÁL igazságügyminiszter : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ezt az érvelést, hogy nem kell félni a hágai ítélettől, jó néhány éven keresztül hallottuk. Az eredmény: nyolc kérdésben elmarasztalták Magyarországot, vagy nem nekünk adtak igazat, és egy kérdésben bizonyult Szlovákia jogsértőnek.