Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 24 (339. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DÖGEI IMRE (FKGP):
893 Elnézést, ha félreérthető voltam, tisztelt elnök úr és tisztelt Surján képviselő úr, de amit említett, az egy logikai rendbe pontosan beleillett, ezért voltam bátor megemlíteni. A má sik: pécsi képviselőtársammal, Szigeti Györggyel - ha jól emlékszem - majdnem harminc éve ismerjük egymást. Azt hiszem, hogy szociális érzékenységbeli felfogásunkban nem sok különbséget tapasztalt az elmúlt harminc évben. Nem arról van szó, amire ő válaszo lt. Arról van szó, hogy a kormány úgy gondolta, ha ezt a törvényjavaslatot a következő ciklus elején megvalósítjuk, és teljesen összhangban az 1999. évi költségvetéssel, amelyre fedezett és nem fedezetlen csekket lehet kiállítani, ez esetben jót teszünk. L esz a törvény végrehajtásának egy nagy pauzája, mert a jogalkotás sem tudja követni a törvényből eredő kötelezettségeit. Ez a nagy pauza épp a választások okán lesz, éppen azért, mert új kormány alakul, éppen azért, mert a parlament a költségvetés előkészí tését majd csak egy kicsit később tudja még egy időbeli kormányalakítás közepette is elvégezni, és ezeket már a '99. évi költségvetésnél figyelembe kell majd venni. Ennek közvetlen kihatásai lesznek. (Dr. Surján László: Semmi nincs!) Egy pillanat, szabadjo n befejeznem! Mi úgy gondoltuk, hogy egy olyan szabályozás kell, ahol valójában normál viszonyokat teremtünk és nem feszültségpontokat. A feszültségpontok pedig éppen azokon a területeken lesznek, amikor szervezeteket akarunk létrehozni, és szervezni akarj uk ezt a társadalmi réteget, amelyet felülről nem szabad és nem lehet olyan keretek közé szorítani, ami esetleg egyegy ilyen indítványban van. Ha meg nem tesszük, további dilemmák lesznek. Én nagyon szeretném kérni Szigeti képviselő urat, ne próbálja úgy beállítani, hogy a szociálisan érzéketlen szocialisták valamit meg akarnak akadályozni, amit maguk is nagyon szeretnének. Ez egyszerűen nem így áll! Köszönöm. (22.00) ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom , folytatására várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! "Miért engednek bezárni egy mezőgazdasági feldolgozóüzemet?" címmel napirend utáni f elszólalásra jelentkezett Dögei Imre képviselő úr, a Független Kisgazdapártból. A Házszabály rendelkezései alapján ötperces időkeretben adom meg a szót. DÖGEI IMRE (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mélyen ti sztelt Rádióhallgatók! Egy olyan rendkívüli helyzetre szeretném felhívni a tisztelt Ház, a tisztelt rádióhallgatók, valamint Törökszentmiklós és környéke lakosságának figyelmét, amikor is egy mezőgazdasági jellegű üzem azonnali bezárásáról van szó. Ez pedi g nem más, mint a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat, amely termelését tekintve nagy kapacitásra képes: 34 ezer darab csirke/óra feldolgozásáról van szó. Nem beszélve arról, hogy a hízott liba feldolgozására is külön pálya áll, azaz állt rendelk ezésre; ezt már korábban lebontották. Akkor azt mondták, hogy csak baromfifeldolgozás lesz. Korábban, egy hónappal ezelőtt azt közölték, hogy háromnégy év múlva fog az üzem teljesen leállni, mert nem jó helyen van, a város körbeépí tette. A helyzet rendkívül szomorú, hisz egy 65 esztendőt megélt üzemről van szó, amely magának a városnak és a környező településeknek munkát és megélhetést biztosított. Azaz élt 65 esztendőt, és vége, nincs tovább. Természetesen ez nemcsak annyit jelent, hogy a jelenlegi létszámot sújtja, hanem annak legalább a háromszorosát. Nem