Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 23 (338. szám) - Az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
716 Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberéletet követelő ház- és téglakerítésomlások, a málladozó és a legváratlanabb pillanatban lehulló homlokzati darabok, az aládúcolt kerengők mindmind arra figyelmez tetnek, hogy nagy baj történhet, ha az állam nem lép sürgősen. A lakók, a bérlőkből lett tulajdonosok anyagi ereje ugyanis nem elégséges ahhoz, hogy fel tudják vállalni egyegy lakóépületfelújítás 4050 millió forintra rúgó költségeit. Köztudott, hogy a b érlők, akikből tulajdonosok lettek, nem a legtőkeerősebb társadalmi réteget tették ki, különben nem is lettek volna bérlők. De az állam azért sem varrhatja a lakók nyakába a felújítások terhét, mert felelős azért, hogy ennyire lepusztult ez az épületállomá ny. Ezért álláspontom szerint tevékeny részt kell vállalni a helyreállításban. Ezt a terhet nemhogy a tulajdonosokra, de az önkormányzatokra sem háríthatja át teljességgel az állam. (20.30) Tisztelt Ház! Hogy miért beszélek minderről a terü letfejlesztési koncepció kapcsán - kérdezhetik önök. A válasz egyszerű: azért, mert ez a probléma összefüggő területeket sújt. Így például itt, a fővárosban az egész belvárost, különösen annak pesti oldalát. A Terézvárosban például, ahol körülbelül 1100 la kóépület található, az épületek jelentős része 100 éves vagy annál is idősebb, ráadásul számos műemlék is van közöttük. Ebben a kerületben történt az Ó utcai házomlás, a Podmaniczky utcában is földig kellett bontani egy lakóházat az életveszélyes állapota miatt. Jelenleg is vannak olyan épületek, amelyeket azért kell majd lebontani, mert gazdaságosan már nem állíthatók helyre. Minél hosszabb idő telik el, tisztelt képviselőtársaim, kielégítő intézkedés nélkül, annál gyakoribbá válhat ez a sajnálatos jelensé g, pedig nyilvánvalóan kevesebb költséggel, kevesebb áldozattal és kevesebb kényelmetlenséggel jár, ha idejében történik közbelépés. Azért is szükséges minderről a területfejlesztés keretében szólni, mert sehova sem vezet az, ha csak ittott kerül sor egyegy felújításra attól függően, hogy a lakók mennyit tudnak erre áldozni. Ily módon ugyanis biztosra vehető, hogy éppen azok az épületek maradnak helyreállítatlanul, amelyek a leginkább rászorulnának erre, ugyanis ezek azok a házak, amelyekre a legtöbb pénz t kellene fordítani. Másrészt, ha tömbönként halad a rehabilitáció, az távlatilag kevesebb költséggel jár, mintha csak ittott egyenként újítanának fel épületeket. Álláspontom szerint tehát nem nélkülözhető egy lakóházrehabilitációs program és az állam kö ltségvetési szerepvállalása ezen a területen, ennek megvalósításában. Ezt a lakásvagyon megóvásán kívül mind biztonsági, mind pedig városképi szempontok is indokolják. Itt szeretném újfent megjegyezni, és nem győzöm ismételni, rendkívül fájlalom azt, hogy a kormány visszautasította azt az indítványunkat, amit a társasházi törvényjavaslat és az adótörvények vitájában is előterjesztettünk, amelyek azt szolgálták, hogy adómentessé váljanak azok a bevételei a lakóközösségeknek, amelyeket az állapotmegóvásra vag y felújításra fordítanak a lakóházaikban, és ezekben az indítványokban javasoltuk azt is, hogy áfavisszatérítés járhasson az ilyen munkálatok után. Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül még annyit szeretnék elmondani, figyelmeztetőnek kell lennie annak a t ragikus esetnek, ami a minap a Józsefvárosban, a Bókay utcában történt. Mint ismeretes, ott egy kőkerítés dőlt egy anyára és gyermekére. Az anya életét vesztette a törmelék alatt. Attól tartok, ha nem történik sürgősen valami, az ilyen eset bármikor és újr a bekövetkezhet, és ráadásul nemcsak a Józsefvárosban. Tehát kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák módosító indítványomat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm a képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Balsay István képviselő úrnak, a Fideszből. BALSAY ISTVÁN (Fidesz) :