Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 2 (332. szám) - A géntechnológiával módosított szervezetekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP):
50 esetben ezek a kísérletek egyszerűen le fognak állni, és nem fognak kellőképpen hatékonyan működni. Ugyanakkor a törvényjavaslatnak van eg y olyan pontja, amelyre szeretném felhívni az előterjesztő figyelmét, és kérném, hogy támogassa módosító indítványomat, amely a géntechnológiával módosított szervezetek engedélyező bizottságát - ez gyakorlatilag egy szakhatósági, egy szakértői feladat - eg y államigazgatási, hatósági feladattal keveri össze. S úgy gondolom, a kettőt mindenféleképpen célszerű külön választani. Ennek a módosítására is benyújtottam egy módosító javaslatot. Ezen túlmenően a bizottság összetételével kapcsolatban is úgy gondolom, célszerű újra gondolni a törvényjavaslatot, mert megítélésem szerint a Magyar Tudományos Akadémiának, tehát a tudomány képviselőinek mint nagyon fontos tényezőnek lényegesen nagyobb szerepet kell kapniuk ennek a bizottságnak a működésében ugyanakkor a külö nböző társadalmi szervezetek képviselői ebben a bizottságban nem biztos, hogy részt kell vegyenek, vagy ha részt kell vegyenek, akkor más olyan társadalmi szervezetek, mint például az élelmiszeripar érdekképviseletei, mint például az alapanyagtermelők érd ekképviseleteinek képviselői is szerencsés volna, ha helyet foglalnának ebben a bizottságban. Úgy gondolom, ebben a kérdésben is érdemes volna ezt újra gondolni, s ebben az irányban alternatív megoldásként kétféle javaslatot, módosító javaslatot nyújtok be . Még egy pont, amelyet mindenféleképpen szeretnék megemlíteni. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, illetve a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központ - igaz, hogy csak az indokolásban, de - úgy jelenik meg, hogy ez az intézmény lesz hivatott ny ilvántartani a géntechnológiai kutatásokkal kapcsolatos különböző eredményeket, a különböző laboratóriumokat, azoknak a vezetőit, és lesz hivatott egyéb adatok kezelésére. Úgy gondolom, ez nem lenne szerencsés megoldás. Ezért azt a módosító indítványt java solom majd meggondolásra, hogy egy teljesen független állami szervezetet próbáljunk megbízni azzal a feladattal, amely feladatnak az ellátására eredetileg a törvényjavaslat ilyen megoldást javasol. S ez a független szervezet az Országos Mezőgazdasági Minős ítő Intézet, amely független szervezet a kormánynak egy államigazgatási szerve, s úgy gondolom, hogy ő nem érdekelt ezeknek a sok esetben titkoknak a megismerésében, esetleg felhasználásában, mert hiszen nem tagadhatja senki azt, hogy a Mezőgazdasági Biote chnológiai Kutató Központban bizony vannak olyan kutatások, amelyek párhuzamosak vagy legalábbis hasonlóak más kutatóintézetek által folytatott kutatásokkal. (18.50) Összességében mi, szabaddemokraták úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat szükséges, ez a törvényjavaslat példaértékű lesz akár európai szinten is, amennyiben elfogadjuk. Úgy gondoljuk, ha ezekkel a módosító indítványokkal együtt elfogadjuk, akkor hosszú időre képes lesz ennek a nagyon fontos tudományágnak, de ugyanakkor nagyon veszélyes biol ógiai bombának hatástalanítására vagy legalábbis a veszélyek csökkentésére, és kellőképpen alkalmazva mindenféleképpen a magyar mezőgazdaság, végeredményben a magyar agrárgazdaság eredményeit és ezen túlmenően természetesen az ország lakosságának az érdeke it fogja szolgálni. Ezért mi a törvényjavaslatot a szükséges módosító indítványok elfogadása után elfogadásra javasoljuk az Országgyűlésnek, és támogatjuk ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztel t Országgyűlés! Soron következik Tímár György képviselő úr, Független Kisgazdapárt. DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP) : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Megítélésem szerint egy egész különleges súlyú és rendkívüli témájú jogszabálytervezet fekszik most az igen tisztelt Há z asztalán. Tulajdonképpen ez a jogszabály mindannyiunkkal és a későbbi jövővel foglalkozik. Előttem szóló képviselőtársam használt egy kifejezést, hogy egy "biológiai bomba". Én úgy gondolom, hogy