Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 16 (336. szám) - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
475 problémája. Dehogynem! Azért ez a mi problémánk, hisz ebben a kérdésben olyan szabályokat kell alkotni, amelyek ki fogják állni az idő próbáját. Fölvetődött a bizottsági tagsági probléma kérdése is. Éppen a Magyar Szocialista Párt egyik kiváló szakértője írt erről néhány cikket a napilapokban. Melyik bizottságnak lesznek a képviselői? Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak? Megduzzadt létszámmal? És akkor azért a többségi pártok - gondolom - ellensúlyozni kívánják majd a jelenlétet, és mindenképpen biztosítani akarják, hogy a bizottsági tagok legaláb b fele a kormánypártok soraiból kerüljön ki. (19.20) Akkor lesz egy monstre bizottság nyilvánvalóan, hiszen 13 képviselő mellé még az ellenzéki pártokat is föl kell sorakoztatni, plusz a kormánypártokat is föl kell sorakoztatni. Nagyvonalúan ezt a kérdést is el lehet intézni: majd a következő Országgyűlés szabályozza. De akkor azok a képviselők, akiket megválasztanak májusban - mert mi szeretnénk, ha májusban ez a kérdés egyszer s mindenkorra eldőlne , milyen jogosítványokkal fognak belépni ezen Ház kapujá n? S ha leteszik az esküt, akkor hogyan és miként fogják értékelni, hogy csökkennek a jogosítványaik, mert bizottsági tagsághoz - ha elméletileg függetlenek - nem juthatnak. Ha pedig elméletileg nem függetlenek, hanem pártfrakcióba léptek be, abban a pilla natban elvesztették azt az erkölcsi tisztaságot, hogy pártérdektől mentesen képviselik a kisebbségeket. (Gellért Kis Gábor: Házszabály!) Fölvetett egy kérdést Bauer képviselőtársam az Országgyűlés létszámával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy mé g egyfajta bővülést az Országgyűlés adott esetben elviselhet. De mi van akkor, ha csökken az Országgyűlés létszáma, mint ahogy azt a legtöbb párt a programjában 810 éves időszakra előre megjelöli? Most hallottuk, hogy 13 képviselő a parlament létszámának csak 3,5 százaléka. Ez nem probléma. Ha majd 200 fős parlament lesz, akkor 13 képviselő egészen más arányszámot képvisel. Viszont ha egyszer 13 képviselő biztosítva van a kisebbségeknek, akkor nehezen tudom elhinni, hogy lesz olyan magyar országgyűlés, ame ly a már megadott képviseleti jogosultságot csökkenteni fogja, és csökkenti a kisebbségi képviselők létszámát. Mert azoknak a pártoknak, amelyek azt ígérik hosszú távon, hogy csökkenni fog az Országgyűlés létszáma, el kell gondolkodni ezen a kérdésen is, h ogy most 386hoz szabjuk meg a 13 képviselőt, 200 képviselőhöz képest akkor milyen bonyodalmakat fog ez a kérdés fölvetni. Örülök annak, hogy Bauer képviselőtársam ismét kitért az EUelvárásokkal kapcsolatos problémakörre. Valóban, a kérdőívre adott válasz unk értékelése csak azt tartalmazza, hogy van egy magyar törvény, amely törvényhozási kötelezettséget ír elő, és ennek a kötelezettségnek a formális teljesítését várja tőlünk az Európai Unió. Elképesztő, képviselőtársaim, az a Magyarország külpolitikai érd ekeit semmibe vevő magyar politikusi nyilatkozat, amely erre hivatkozván próbálja az ország közvéleményével és a nemzetközi közvéleménnyel elhitetni, hogy nekünk kutya kötelességünk lenne képviselőket hozni ide, a Magyar Országgyűlésbe. A képviseletről kel l törvényt alkotni, ennek a módját viszont az Európai Unió nem írja elő. Nem is írhatja elő! Éppen Bauer képviselőtársam festette elénk azt a meglehetősen széles összehasonlítási lehetőséget, amely a kívülálló számára, aki nem elfogult, alkalmat ad arra, h ogy lássa, minden olyan hivatkozás ebben a kérdésben az Európai Unió normáira, a nyugati standardekre... - és még mondhatnám azokat a bevált paneleket, amelyeket időnként el szoktak mondani csak azért, hogy a jogban járatlan személyeket elkápráztassák a po litikusok , nem állják meg a helyüket. A kisebbségi politika mércéjét a kisebbségek életminősége jelenti, és e téren - még egyszer hangsúlyozom - Magyarországnak az égadta világon semmi szégyellnivalója nincsen. Ha a magyar külügyminiszter azért szégyenke zik, mert szlovák kollégája a szemébe vágja ezt a kérdést, akkor szíveskedjen a kétnyelvű bizonyítványok ügyét fölvetni, a színházak bezárásának ügyét fölvetni, a Csemadok anyagi ellehetetlenülését fölvetni, a választókerületek átszabását fölvetni, a listá s küszöbszám emelését fölvetni, és még sorolhatnám azokat a valóban jogfosztó intézkedéseket, amelyek megnehezítik a magyar kisebbség identitástudatának megőrzését, az anyanyelvhez való jog megőrzését a környező államokban. Megint visszasüllyedünk az 1990 előtti politizálás színvonalára,
