Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 2 (332. szám) - Az országos népszavazás kezdeményezésének elutasításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DÖGEI IMRE (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
46 A másik: visszautasítjuk azokat a vádakat, hogy gyakorlatilag az ellenzék próbált kreálni egy aláírásgyűjtést azért, hogy önöket bosszantsa. Kérem, önök a magyar társadalom, a magyar mezőgazdaság, épp a családi gazdaságok jövőjét veszélyezte tő, rossz földtörvénymódosítást akartak, ez ellen jött ez védekezésként. Én elismerem, Bauer képviselő úr, őszintén elmondom, hogy nem én magam fogalmaztam meg a kérdést. Ezt önök is tudják. Én magam a családommal együtt a rokonságban körülbelül ezer aláí rást gyűjtöttünk, őszintén elmondtam ezt is korábban. Én mindig azt mondtam, hogy a Független Kisgazdapárt támogatta a közös ellenzéki megmozdulást, mert ez nemzeti érdek volt. Még egyszer mondom: nemzeti érdek volt, hogy a szövetkezetek és azok a jogi sze mélyek ne tudjanak azonnal átalakulni részvénytársasággá, és külföldiekkel együtt gyakorlatilag áron alul elherdálni a magyarság utolsó nemzeti vagyonát. Erről van itt szó, tisztelt képviselőtársunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret le teltét.), és örülök, hogy önök is eljutottak odáig, hogy ma már nem akarják rövidesen módosíttatni a földtörvényt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Dögei Imre képviselő úrnak, Fü ggetlen Kisgazdapárt. DÖGEI IMRE (FKGP) : Mélyen tisztelt elnök asszony! Tisztelt Országgyűlés! E késői órákban (Moraj a bal oldalon. - Dr. Toller László: Ha közben alszol, persze!) ilyen feszes vitát alakítunk ki egymás között, és önkéntelenül megragadta a figyelmemet az, amikor Szigethy képviselőtársam emlegette a Rákosiidőszakot. Nem véletlen, hogy még mindig ezen rágódunk, ezen vitatkozunk, ezen "agyvégezünk". (Sic!) Egy olyan kellemetlen időszakot említett, amit még a legnagyobb ellenségemnek sem kíván ok. A föld a nemzet vagyona. Ezt így, ilyen emlékekkel kezelni ma már semmiképpen nem szabad. Akkor volt az, amikor a kétlaki életet megszüntették, családokat tettek tönkre csak azért, mert kulákok voltak, csak azért, mert klerikális beállítottságúak volta k, és egyebek. Tehát nem véletlen az, hogy most az ország valamennyi lakója idefigyel. Az tűrhetetlen állapot volt, ami akkor volt. Úgyhogy ezt még csak ne is emlegesse Szigethy képviselő úr, mert akkor én teljesen más véleményen vagyok az ő igen nagy műve ltsége és jogi állásfoglalása ellenére is. Mindenképpen szükséges a magyar földkérdést - mivel a föld a legfontosabb vagyonunk - olyan mederbe terelni, hogy minden magyar állampolgár elégedett legyen. Olyan intézkedéseket hoztak akkor, amelyek egyre rossza bb és rosszabb körülményekbe sodorták főleg azokat, akiket valamilyen oknál fogva nem kényszerítettek be téeszbe és egyebekbe. Nem vették el a földet, megmaradt egyéni gazdának. Az 2030 évig szenvedte azt, mert nyakas volt, mert ellenállt! Ilyen emlékeket fel sem szabad hozni ebben a parlamentben! Sajnos, nagyon sok száz, ezer ember itta meg annak a levét és annak a kárát. Én ez ellen tiltakozom azok nevében, akik elhaltak, és a megmaradtak keserves könnyei nyomán. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELN ÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelettel arra kérem képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek a tárgynál maradni. A tárgy ma a népszavazási kezdeményezés elutasítására vonatkozó határozat, és nem a téeszek helyzete, nem a téeszek sorsa, nem a téeszek sorsának ala kulása és nem a földkérdés természetesen. Kétperces reagálásra megadom a szót Szigethy István képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége, de kérem, hogy a figyelmeztetést vegye figyelembe (Dr. Szigethy István: Elnézést, csak azért, mert megszólíttattam! ) minden mostantól kezdve felszólaló. Egy pillanat! Még nem kapta meg