Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 16 (336. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HORN GYULA miniszterelnök:
441 közben mi itt kínlódunk azzal, hogy az igazságszolgáltatás malmai roppant lassan őrölnek, és önök ugyanúgy tudják, mint én, hogy ebben az ügyben a kormány gyakorlatilag tehetetlen, mert a bíróságok független, szuverén testületek. (Folyamatos zaj az ellenzék padsoraiban.) Tehát nem bizottságosdiról van szó, hanem konkrét intézkedésekről! Vagy emlékeztetni kívánok arra is - Boross Péter és Pokorni Zoltán képviselőtársamra is reagálva , hogy amikor azt mondottuk, hogy meg kell szigo rítani a határt, belépést, rezsimet, minden egyebet (Gyimóthy Géza: Rezsimet!?) , akkor rögtön azzal reagáltak, hogy mi lesz a szomszédságban a határon túl élő magyarsággal. Nekem meggyőződésem ma is, és akkor is elmondtam, hogy van megoldás, hogy ez ne éri ntse hátrányosan a szomszédságban lévő magyarokat. (Közbeszólások a jobb oldalról: Halljuk!) De uraim, azt nem lehet megengedni, ami ma Magyarországon van a köztereken, aluljárókban és sok mindenhol másutt, foglalkoztatásban és minden egyébben, hogy partta lanul, szinte korlátlanul (Dr. Kovács Kálmán: Három és fél éve!) miket követnek el! (Dr. Pusztai Erzsébet: Mit csinálunk?) De önöknek is nagyon komoly szerepük volt az olyan közhangulat kialakításában, hogy nehogy tegyünk valami érdemi lépést! Igazuk van, a kormány felelőssége lett volna, hogy megtegye ezeket a lépéseket. Meg is fogjuk tenni, ha rajtunk múlik... (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólások a jobb oldalról: Csütörtökön! - Egy hét múlva! - A közrend védelme érdekében!) Egyébként Boross Péter képviselőtársamnak elmondom, hogy az Európai Unióval és a schengeni megállapodással összefüggésben, mint annak döntése, igen, szerepel a vízumkényszer visszaállítása, illetve a vízum visszaállítása is szerepel. Én nem mondtam csütörtökön sem e zt, de hogy hatékony lépéseket szükséges tenni, emellett leteszem a voksomat! Nem megy ez másképpen! Én Boross Péter képviselőtársamnak is elmondom: semmiféle bizottságot nem hoztunk létre, és nem tudom, hogy ezt mire alapozza, hiszen itt nem beszéltem dél után sem bizottságok létrehozásáról, mert egyetértek azzal, hogy bizottság igazából nem old meg semmit, de azt viszont igen, tudnia kell önnek, mint tapasztalt belügyesnek (Derültség a jobb oldalon.) , mint tapasztalt belügyesnek... Miért, nem szégyen, Boro ss úr, mi szégyen van ebben? (Derültség az ellenzék padsoraiban. - Gyimóthy Géza: Neki nem volt pufajkája!) Azok között is van sok tisztességes ember! (Derültség. - Gyimóthy Géza: Neki nem volt pufajkája!) Azt nagyon jól tudja Boross Péter képviselőtársam, hogy sajnos a koordináció megteremtése a különböző hatóságok között milyen nehéz feladat (Dr. Boross Péter Kuncze Gábor belügyminiszterre mutatva: Ezt őneki kell mondani!) , mert ez is az örökségek közé tartozott. Egykori miniszterelnök úr egyetért velem. Örülök, hogy egyetért. (16.20) Tehát ezek rendezéséről van szó. (Gyimóthy Géza: A jobb oldaladon van, Gyula, akinek ez szól!) Mi az, hogy kettősség van a kormányban a rendőrséghez való viszonyban? Egyetlen olyan rendőrségi találkozó nem volt, amelyen vagy a belügyminiszter úr, vagy a politikai államtitkár az ő távollétében - amikor külföldön volt - ne vett volna részt, és ne egyeztettük volna, hogy mit és hogyan tárgyalunk. Minden egyes megbeszélésen részt vett (Demeter Ervin: Nézz j obb oldalra, mert már nem bírja a röhögéstől!) , és semmi nem zajlott a háta mögött. Lehet, hogy ez önöknél így volt annak idején, most nem így van. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Jobb lenne, ha nem a saját gyakorlatukból, tapasztalatukból indulnának ki. (Dr. Pusztai Erzsébet: De vicces!) Egyébként meg kell mondanom, tényleg nincs könnyű helyzetben a rendőrség, hiszen egy nagyon nagy nyomás alatt él. De azért azt is hadd mondjam el: a rendőrség azon tartozása, adósságállománya, amelyet 1997ben ez a kormá ny rendezett, 1991ben kezdődött. Hölgyeim és uraim, '91ben, és azóta halmozódott föl! (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Így van! - Taps a kormánypárti padsorokból.) A rendezetlen problémák tömegére épülve halmozódott fel az a helyzet, amelybe a re ndőrség került. (Dr. Pusztai Erzsébet: Mostanáig mi történt?) Igaz, mi '97től kezdve tudtuk kezelni a rendőrségi támogatások kérdését. Ha úgy tetszik, valahol a stabilizációs