Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 16 (336. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HORN GYULA miniszterelnök:
427 világ követelményeit képviselte. Rajta keresztül megtapasztaltuk azt, hogy a leendő szövetségeseink, mai partnereink milyen gazdasági, intézményi elvárásokat - hozzáteszem , szabványokat is támasztanak Magyarországgal szemben. Hangsúlyozni szeretném tov ábbá, hogy a Nemzetközi Valutaalap lényegében nem támasztott egyetlen olyan követelményt sem, amely ellentétes lenne Magyarország nemzeti érdekeivel és céljaival. Sőt, a Nemzetközi Valutaalap az ország teljesítményére támaszkodva hozzájárult, hogy folyamat osan erősítse Magyarország nemzetközi pénzügyi, gazdasági és ezen keresztül politikai hírnevét. Nos, ezzel a holnapi lépéssel gyakorlatilag deklaráltan is lezárult a rendszerváltást követő gazdasági visszaesés és az annak kezelése miatt elkerülhetetlen gaz dasági kiigazítás korszaka. A nagy léptékű előrehaladást jól mutatja, hogy tavaly, 1997ben a folyó fizetési mérleg hiánya 1 milliárd dollár alatt maradt. Meg kívánom jegyezni, hogy a tavalyi fizetésimérleghiány egynegyede az 1994. évi csúcsértéknek, az a kkori fizetésimérleghiánynak. Az ország nettó adóssága a tulajdonosi hitelek nélkül ma már csak mintegy 10 milliárd dollár, alig fele az 1994. évinek. Lényegesen csökkent a Valutaalapprogram időszakában az államháztartás hiánya s különösen az állam eladó sodottsága. Ez az utóbbi az éves GDPhez viszonyítva 1994ben még 86 százalék volt, tavaly pedig 65 százalék alá mérséklődött. A kormány teljesítette azt is, hogy 1996ban és '97ben az infláció a tervezett 5 százalékpont mértékben mérséklődött. Nagyon fon tosnak tartjuk azt is megemlíteni, hogy a stabilizáció időszakában elkerültük a gazdasági visszaesést, sőt, tavaly már mintegy 4 százalékos gazdasági növekedés valósult meg anélkül, hogy romlott volna az ország külső egyensúlyi helyzete. Nagyon fontosnak t artom, hogy mindezen előrehaladások jegyében a Nemzetközi Valutaalap a program teljesítésének bemutatásával nagyon sokat tett nemzetközi pénzügyi partnereink megnyugtatása, illetve vállalkozó kedvének, beruházási hajlandóságának erősítése érdekében. Így 19 97ben az ide áramló külföldi tőke összege közel kétszerese az 1994. évinek. Azonkívül olcsóbbá vált az állam és a vállalkozók által felvett hitel is. Mindez lehetővé tette a gazdasági növekedést, a szerkezetátalakítást és munkahelyek teremtését. (Zaj.) Az ért szeretném mindezt aláhúzni, tisztelt képviselőtársaim, mert Magyarország olyan időszakban állt helyt a nemzetközi követelményekkel összefüggésben, amikor föl kellett számolni a múlt hibáit, és ugyanakkor mindezekkel a programokkal kapcsolatban rendkívü l nagy megpróbáltatással kerültek szembe a gazdaság szereplői és a társadalom döntő többségének képviselői. (15.10) A gazdaság ma jó alapokon áll, és megkezdődött az életszínvonal, a reálbérek, a reálnyugdíjak folyamatos növekedése, és ami még fontosabb, m indezen eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a gazdasági növekedés és az életszínvonalemelkedés további kilátásai is kedvezőek. Hangsúlyozni szeretném: nagyon fontos, hogy ebben a mostani és a következő kormány is megőrizze a gazdaságipénzügyi stabilizá ció eredményeit. Mint ahogy az is fontos, hogy most szembesülünk az európai uniós csatlakozási tárgyalások követelményeivel, amellyel összefüggésben a kormány integrációs kabinetje és a kormány egy konkrét munkaprogramot alakított ki az 1998as évre. Tehát összességében, tisztelt képviselőtársaim, elmondhatjuk azt, hogy megszűnt Magyarország pénzügyi függősége a Nemzetközi Valutaalaptól. Kapcsolatunk ezentúl az intézmény alapokmányával összhangban konzultációs jellegű, valamint technikai jellegű együttműköd és. Nos, természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy nem mi diktálunk a világnak, de mindenképpen nagyon értékes ez az előrehozott törlesztés, hiszen a holnapi nappal hazánk lekerül a Nemzetközi Valutaalap támogatására szoruló országok listájáról. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy Magyarország a stabilizációval, a reformokkal ismét a középkeleteurópai átalakulás élére kerül. Ezért is tartom ezt fontosnak, és ezért is tartottuk szükségesnek, hogy mindezt önöknek elmondjuk. Tisztelt Országgyűlés! Enge djék meg, hogy a közbiztonság néhány időszerű kérdéséről szóljak. (Zaj az ellenzéki pártok soraiban.) Mielőtt ismertetnék néhány konkrét elhatározást, hadd hívjam fel