Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DÖGEI IMRE (FKGP):
195 Ez most megváltozott. Tekintettel arra, hogy az időkeretem erősen korlátozott, ezt a gondolatsort most félbeszakítom, és amennyiben az igen tisztelt elnök úr lehetőséget ad rá, jövő héten azonos időben újból szeretném folytatni a témát, és akkor kifejteni a teendőket. Köszönöm. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm. Megkérdezem a kormány képviselőjét, kívá ne szólni. (Fodor István: Igen.) Fodor István, megadom a szót. Tessék! DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Igen, terveztük, hogy a kormány nevében reagálunk a Tímár képviselő úr által elmondottakra, de ha ez így lesz , hogy a jövő héten tovább kívánja folytatni ezt a gondolatsort, akkor a két alkalommal elmondottakra együttesen célszerűbb lesz majd a választ megadni. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Köszönöm szépen. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dögei Imre képviselő úr, a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Pártból, "A hazáért küzdő hősökről még egyszer, de nem utoljára" címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben Dögei képviselő úrnak. DÖGEI IMRE (FKGP) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Állam titkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer a hősökről, de nem utoljára - miért teszem fel ezt a kérdést a Magyar Országgyűlésnek? Azért, mert 1997 decemberében döntés született a hősök vasárnapjának hivatalos ünneppé tételéről. Azóta is arcpirulással go ndolok a szavazás végeredményére, amikor is 87 fő elfogadta a hivatalos megünneplést, 278 fő pedig elutasította. Ez a számarány óriási felháborodást keltett a magyar áldozatok hozzátartozói körében. Függetlenül attól, hogy a fronton estek el vagy a koncent rációs táborokban, vagy a Gulágokon, de mindenképpen a magyar hazáért adták életüket így vagy úgy. Csak ennyit ér a magyar hősök, a magyar emberek élete? Meghaltak, és már emlékezni sem szabad rájuk? Petőfi Sándor leírta: "Hol sírjaink domborulnak, unokáin k leborulnak, s áldó imádság mellett mondják el szent neveinket.". Sőt, 1950 tájékán még azt is megkapták, akik hazajöttek nagy nehezen, hogy minek mentek el. Amikor most, 50 év eltelte után helyére akarjuk tenni ezt a kérdést, hogy megünnepeljük hivatalos an is a hősök vasárnapját május utolsó vasárnapján, amely beidegződött a magyar nép történetébe, a két világháború között hivatalosan is, majd később magukba zárva, de ünnepeltek az emberek, akkor a magyar parlament elutasítja ezt a törvényjavaslatot külön böző mondvacsinált kifogásokkal! Együttéreznek a törvényjavaslat beterjesztésével, de ellene szavaznak! Ez a szavazás a kormánypárt részéről óriási sértés a magyar nép egészére nézve! Amikor az urivi átkelést ünnepeljük január 12én, több mint 50 év után, és a Donkanyarban egy kopjafát állítanak fel, a delegációban részt vevő honatya felteszi magában a kérdést: Hős volt az mind, aki ott elesett? Az ember megdöbbenve áll ilyen kijelentések mellett - még kevés az élet feláldozása is , ekkora közöny hallatán ! Ugyanúgy vonatkozik ez természetesen azokra is, akik a lágerekben és a gyűjtőtáborokban estek el. Ezen elhangzás után nem lehet csodálkozni, hogy ilyen eredmény született a magyar parlamentben. (18.50) Csak elítélni lehet, de megalkudni semmiképpen nem. Van mit helyre tenni a következő kormánynak, ha már eddig nem történt meg. Vagy a magyar népnek csak a jelenlegi kormány - a HornKuncze kormányt értem ez alatt - vezényszavára lehet tisztelegni a hazáért elesett hősök emlékműve előtt?! Ezt a lehetetlen dö ntést a magyar kormánynak sürgősen jóvá kell tenni. A magyar népet ilyen döntéssel megsérteni nem lehet!
