Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Csépe Béla (Fidesz) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Hogyan lehet segíteni az Akadémiai Könyvtár súlyos helyzetén?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - CSÉPE BÉLA (Fidesz):
167 Azt hiszem, hogy az állami vezetőknek bizony bizonyos típusú kocsikkal járni kell, úgy gondolom, ez az MDF korában is így volt, de lehet, hogy ön gyalog járt. Mindenesetre most szeretném a demagóg kérdéseire válaszolva elmondani a tényeket. Le kívánom szögezni, hogy a gépkocsivásárlás a vonatkozó törvények é s jogszabályok előírása szerint történt. A gépkocsi vásárlása indokolt és jogszerű volt. Az előírások szerint a helyettes államtitkári körben választható magasabb IV. és alacsonyabb III. kategória közül az alacsonyabb típust választotta a főigazgató. A főf elügyelőség vezetője választhatta volna az Audi személygépkocsit is, aminek az alapára 8 millió forint. A főfelügyelőség által megvásárolt Vectra típusú gépkocsi a Közbeszerzési Tájékoztatóban megjelent több Vectra közül a drágább és jobban felszerelt gépk ocsik közé tartozott, melynek ára 7,2 millió forint volt. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a vásárlás jogszerű volt, a miniszteri vizsgálat megállapította tehát, hogy az elmarasztalásra okot adó tényt nem tud föltárni. A megvásárolt autó ugyanakkor a közbesz erzési eljáráson az adott III. kategóriában nyertes típusok közül a drágább és jobban felszerelt típus volt, ezért a közigazgatási államtitkár úr külön levélben felhívta a főfelügyelőség vezetőjét, hogy a jövőben a beszerzéseknél költségtakarékosabb megold ásokat válasszon, és ezért intézkedett a főigazgató jutalmának megvonásáról. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Csépe Béla képviselő úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a művelőd ési és közoktatási miniszternek. (A Művelődési és Közoktatási Minisztérium részéről senki sem tartózkodik az ülésteremben.) Felkérem a teremőröket, hogy szíveskedjenek a folyosón tartózkodó államtitkár úrnak szólni, hogy szíveskedjék a terembe fáradni! (Dr . Szabó Zoltán belép az ülésterembe.) Köszönöm szépen. Csépe Béla (Fidesz) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Hogyan lehet segíteni az Akadémiai Könyvtár súlyos helyzetén?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tiszt elt Országgyűlés! Tehát Csépe Béla, a Fidesz képviselője kérdést kíván feltenni a művelődési és közoktatási miniszternek: "Hogyan lehet segíteni az Akadémiai Könyvtár súlyos helyzetén?" címmel. Megadom a szót Csépe Béla képviselő úrnak. CSÉPE BÉLA (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ország egyik legnagyobb szakkönyvtára, az Akadémiai Könyvtár, súlyos nehézségekkel küszködik. Ez befolyásolja a felsőoktatás helyzetét is, mivel a könyvtár mintegy 11 ezer beiratkozott olvasójának jó része az egyetemisták soraiból kerül ki. A könyvtár az egyetemi vizsgák idején zárva tartott, megnehezítve ezzel a hallgatók felkészülését. A könyvtár 1991ben költségvetése 38 százalékát tudta gyarapításra fordítani, míg 1997ben már csak 13 százalékát . A könyvtár gazdasági gondjait a könyvtárosok egy részének elbocsátásával tervezi megoldani. A természettudományos könyvek és folyóiratok gyűjtésével leálltak, holott ez a könyvtár Budapesten az egyetlen általános természettudományi könyvtárnak tekinthető . Ma már csak negyedannyi folyóiratra van pénz, mint öt évvel ezelőtt, a nemzetközi csere lehetősége is beszűkült. Úgy gondolom, hogy e könyvtár nehézségei nem pusztán a Magyar Tudományos Akadémia problémáját jelentik, hanem ez az egész magyar művelődés és oktatás gondja. A Magyar