Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Rusznák Miklós (független) - a miniszterelnökhöz - "Milyen jövőképe legyen ma egy zempléni, bodrogközi, hegyközi, hegyaljai fiatalnak?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
159 Harmadszor: 1982ben, illetőleg 1983ban a doppingellenőrzés beállítása érdekében lezajlott vizsgálatokban részt vett sportolók egészségi állapotának utánvizsgálatát nem tartom szükségesnek. Főleg azért, mert nem kideríthető, hogy egyébként egészségüket más rizikótényezők, betegségek hogyan befolyásolták. Az is kétséges, hogy egyáltalán föllelhetőke, és vállalkoznánake orvosi ellenőrzésen való részvételre. Végül, az elmondottakkal összhangban mindkét állításomat fenntartom; azt is, amit a Vasárnapi Híreknek nyilatkoztam, de azt is, amit 1989ben Szerdahelyi Szabolcsnak. Az utóbbi kijelentésem ugyanis arra vonatkozott, ho gy 1989ben a hét évvel korábban elhangzottakat egy zaklatott politikai hangulatban úgy állították be, hogy a kísérletek ürügyén az egészségkárosító teljesítményfokozás kapott zöld utat. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Igen!) DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, miniszter úrnak sem állt módjában részletesen idézni a dokumentumokból, hiszen nemcsak olyan részletek vannak, amiket ő kiemelt, hanem olyanok is - Pucsok úr előterjesztésében , hogy: "Az anabolikus szteroidok adagolása metodikailag teljesen kézb en tartható. A tesztoszteron kimutathatóságával kapcsolatban még kísérletek folynak a teljesítménysportban való kipróbálására. Hazai humán viszonylatban terv készül, kivitelezéséhez azonban még az OGYI és az ETT engedélye szükséges." (Folyamatos zaj, felzú dulás az MSZP padsoraiban.) Tisztelt Miniszter Úr! Ez nem vitaminokról szólt, hanem hormonkészítményekről, és ugyanazon a kollégiumi ülésen, amiből ön idézett. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, sokkal korrektebb és tisztességesebb dolog volna nyilvá nosságra hozni annak a fegyelmi vizsgálatnak a jegyzőkönyvét, amit ki tudja, mikor és miért vesztettek el a Népjóléti Minisztériumban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Sokkal tisztességesebb volna lefolytatni egy korrekt vi zsgálatot, mint hagyni, hogy a tisztességtelen... (A képviselő mikrofonját kikapcsolják. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Szégyelld magad!) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Képviselő asszony elfogadja a választ, vagy nem fogadja el? (Dr. Pusztai Erzsébet nemet int.) Nem fogadja el. A képviselő asszony nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 156 igen szavazattal, 53 nem szavazattal, 16 tartózkodás mellett elfogadta. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Elég nagy szégyen!) Rusznák Miklós (független) - a miniszterelnökhöz - "Milyen jövőképe legyen ma egy zemp léni, bodrogközi, hegyközi, hegyaljai fiatalnak?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Rusznák Miklós, független képviselő, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz: "Milyen jövőképe legyen ma egy zempléni, bodrogközi, hegyközi, he gyaljai