Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 15 (345. szám) - A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
1377 Tisztelt Elnök Úr! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár másfél évszázada keressük a választ arra, mi volt a titkuk az 184849. évi forradalom és szabadságharc szereplőinek, honnan volt bátorságuk a márciusi ifjaknak, hogy fegyver nélkül, csak a szó erejében bízva szegüljenek szembe Európa egyik legerősebb rendőrállama pestbudai hatóságaival, titkosrendőrségével, cenzúrájával, emberi szabadságot korlátozó egész rendszerével. Hiszen előre nem tudhatták, hogy vértelen forradalmat fognak vívni. Honnan volt akkora erkölcsi nagyság az utolsó rendi országgyűlés mágnásokból, főpapokból és birtokos nemesekből álló tagjaiban, hogy önérdekükkel szemben, privilégiumaikat feláldozva lerakják a polgári Magyarország alapjait, néhány nap alatt törvényt alkotva az országgyűlésnek felelős minis ztériumról, a népképviseletről, az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadításról, a bevett vallásfelekezetek közötti egyenlőségről, a közteherviselésről, a cenzúra eltörléséről, a sajtószabadságról s mindarról, amit a modern polgárjogi charták szabadsá gjogokként foglalnak össze? Milyen erkölcsi parancs vezette Petőfi Sándort, március 15e hősét, de bukott képviselőjelöltet, hogy ne sértettként visszavonulva éljen, hanem a csatamezőn áldozza életét a hazáért? Milyen belső tűz hajtotta társait, a jurátuso kat a honvédségbe, hogy kardot és ne pennát forgassanak? Honnan származott az az emberi nagyság, amely a Kossuth ellen ádáz küzdelmet vívó Széchenyivel a bécsi fogadtatás után a márciusi diadalmas napokban leíratja: "Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent... s annyit nyert a hazának, amennyit az én politikám tán 20 év alatt nem bírhatott volna előállítani." Naplójának is úgy vall: "Mit lehet tenni? Batthyány Lajost és Kossuthot kell támogatni. Hallgatni kell minden gyűlölsé gnek, ellenszenvnek, minden becsvágynak." Mekkora belső önuralomra volt szüksége a féktelennek és becsvágyónak tartott Kossuth Lajosnak, a jobbágyfelszabadítás atyjának, hogy 1848 decemberében a Békés megyei jobbágyokat, akiknek volt némi igazságuk, úgy ok tassa ki: "holmi legelő kérdésekkel" nem szabad előhozakodni, most a hazát kell megvédeni. Mi magyarázza, hogy a mindig nyugodt és megfontolt Deák Ferenc, aki maga is jómódú középnemes volt, ugyancsak 1848 decemberében ingerülten azzal vétette le a nemessé g kárpótlásának kérdését az országgyűlés napirendjéről: "nem igen szép lapot írunk a históriába, hogy mikor az országot veszedelem fenyegeti, akkor a magyar képviselői testület a fölött vitatkozik - nem minden egoismus nélkül - hogy mennyit adjon az állam pénztárából, melynek fennállásáért még küzdeni kell, mely akkor fog fennállni, ha ezen országot az Isten megmenti." Bátorság, erkölcsi, emberi nagyság, önuralom, az önérdeken való felülemelkedés valójában kötelező politikusi magatartások, ha elfogadjuk azt az elvet, amit a '48as kormány kultuszminisztere, Eötvös József néhány évvel a szabadságharc bukása után fogalmazott meg: "a politikának legfőbb feladata nem egyéb, mint a morál elveinek alkalmazása az államra, s ebből világos, hogy olyan politika, melly czéljainak elérésére erkölcstelen eszközökkel él, a politika fő feladataival egyenesen ellentétes." Ha a politikát mindenki szolgálatnak, a közösség javát elősegítő munkálkodásnak tekintené, s nemcsak a hatalom megszerzése vagy megtartása eszközének, akko r nem uralkodna el a machiavellizmus a közélet különböző fórumain, akkor a "cél szentesíti az eszközt" elvet, Eötvös szavai szerint "undorral és közgyűlölettel" utasítaná el a társadalom, s kirekesztené azokat, akik eszerint cselekszenek. Ha majd hallgatás t tudunk parancsolni minden gyűlölségnek, ellenszenvnek, egyéni becsvágynak, ha majd össze tudjuk egyeztetni az erkölcsöt a politikával, ha majd legszentebb jelképeinket, 1848at és 1956ot a "percemberkék dáridójában" nem fogjuk lerángatni a napi politika posványába (Taps az MSZP soraiból.) , ha majd megtanuljuk Deák Ferenctől, hogy a "megfontolás egyik legszükségesebb szövetségese a türelem egymás személye, egymás vélekedése iránt, melly
