Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 10 (344. szám) - Dr. Kelemen András (MDF) - a népjóléti miniszterhez - "A vállalkozók egészségbiztosítási tartozásairól" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1308 vizsgálni lehet és kell is annak a módját, hogy ezt jogilag pontosítsuk. De jogi értelemben vett kizáró oka ma annak nincs, hogy a korrigálandó tévedés jellegétől függően a korrekci óra az igazgatási szerv, a kötelezett kérelmére, annak meghallgatása nélkül biztosítson módot. A bírósági felülvizsgálat időigényére vonatkozó megállapítása a tisztelt képviselő úrnak nehezen értékelhető, mert valamennyi közigazgatási eljárás közös sajátos sága, hogy a közigazgatási szervek által hozott esetlegesen jogsértő határozatok bírósági felülvizsgálata kérhető a közigazgatási határozattal le nem zárt ügyekben. Kétségtelen tény, hogy a közigazgatási eljárás időtartamát a bírósági felülvizsgálat lehető sége meghosszabbítja. Ennek a felülvizsgálatnak azonban soha nem az időkímélés a célja, hanem pontosan az, hogy megfelelő anyagi és eljárásjogi garanciák legyenek biztosítva a közigazgatási eljárás tekintetében. Nem hiszem azt, hogy a népjóléti miniszterne k egy ilyen garanciarendszerrel szemben nyílna bármilyen intézkedési lehetősége vagy kötelezettsége. Végül - tisztelt képviselő úr, tisztelt Ház - hadd mondjam el, a helyzet azért változóban van, mert a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a járulékbeszed ési tevékenységnek kezd egyfajta eredményessége mutatkozni, a kintlevőségek alakulása ezt mutatja. '97. december 31én a folyószámlákon nyilvántartott összes adósságállomány 230 milliárd forint volt, ami 3,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél. De ez a növekedés alapvetően a késedelmi pótlék emelkedéséből adódott. A késedelmi pótlék nélküli kintlevőség 149 milliárd forint volt, ami pedig már közel 4 százalékkal volt kevesebb az 1996. év véginél. Végül, tisztelt képviselő úr, ha a szóban elmondott észr evételeket eljuttatja hozzám, részleteiben meg fogom vizsgáltatni. Kérem a tisztelt Házat a válasz elfogadására. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy az írásban bead ott kérdésére kapott választ elfogadjae? (15.30) DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Amit előadtam, az nem a kormány által hangoztatott támogatás, hanem felesleges zaklatás, és olyan kiszolgáltatottság, amely az egész magyar vál lalkozói réteget érinti. Itt beszélhetnék például arról - ami megint nincs leírva, ugye , hogy ugyanilyen kiszolgáltatott helyzetben van a magyar kisvállalkozó, ha a bankhoz fordul hitelért, mert az értékbecslésnél egyszerűen megnyúzzák, az alábecsült lik viditási értéket is csak továbbcsökkentett értékben - befogadó szerződésre gondolok, egyoldalú szerződési feltételekre és sorolhatnám. Multinacionális cégekkel, azok mögött álló kitűnő banki szolgáltatásokkal hogyan versenyezhetnének? Ami pedig az általam felvetett kérdést illeti, az interpellációmban jelzett zavarokat egy magát szakértőinek nem nevező kormány sem hagyhatta volna intézkedés nélkül. 1997ben szóltam ebben az ügyben, és ez történt. Ez is hozzátartozik ahhoz az országmérleghez, amelyet az MDF állított ki a távozó kormányról. Ami pedig az interpellációm írott és szóban elhangzott szövegének... (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Képviselő Úr! Elfogadja... (Dr. Kelemen András hangosítás nélkül tovább beszél .) Képviselő Úr! Kérem, nyugodjon meg, és mondja meg, hogy elfogadja vagy nem fogadja el a választ! Sajnálom, önnek nincs már ideje arra, hogy másról beszéljen. (Dr. Kelemen András: Nem fogadom el!) Nem fogadja el a választ. Köszönöm szépen. Interpelláló k épviselőtársunk nem fogadta el a miniszter úr válaszát.