Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 10 (344. szám) - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Áder János): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János):
1260 mondani, hogy ez a bizottság szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor az évről évre csökkenő költségvetési támogatás elosztását megpróbálta igazságosan megoldani. A bizott ság példát mutat nagyon sok egyéb bizottságnak azzal, hogy a döntéseit egyhangúlag hozta meg a nehéz körülmények ellenére is. Ez mindenképpen felemelő érzés. Ugyanakkor kétségbeejtő, hogy a civil szervezetek egyre kisebb költségvetési támogatásban részesül nek, és Rózsa Edit képviselőtársammal ellentétben ennek megoldását én nem igazán látom az egy százalék felajánlásában, hiszen ez azokhoz a szervezetekhez jut, amelyek már működnek, már megalapozott anyagi eszközökkel rendelkeznek, ezért kellő kampányt, pro pagandát tudnak saját érdekükben kifejteni, és a kis, most alakuló, most létrejövő civil szerveződéseknek ez a támogatás bizony nem jut osztályrészül. Mindenképpen a következő parlament feladatának tartanám, hogy két kérdésben változtasson ezen a támogatás i rendszeren: az egyik kérdés az, hogy miután ebből az egy százalékból az APEHnél marad körülbelül egymilliárd forint évente, ami a költségvetésbe visszacsorog, ennek az egymilliárdnak az elosztásáról akár e bizottság, akár más formában gondoskodás történ jék a másik, hogy folyamatosan működhessen a bizottság, tehát nyomon tudja követni a támogatott szervezetekben ezeknek a pénzeknek a felhasználását, mert jelenleg tulajdonképpen becsületszóra hisszük el, hogy arra fordították, amire szántuk. Tehát nincs me goldva a kérdés, és a következő Országgyűlésre még komoly feladatok várnak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Több frakció nem jelezte felszólalási szándékát. Megkérdezem Filló Pál urat, kíváne vá laszolni az elhangzottakra. (Filló Pál jelzi, hogy nem kíván.) Nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a költségvetési bizottság H/5540/3. számú ajánlásában sz ereplő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kérném Kis Zoltán, Szabad Demokraták Szövetsége, gépét bekapcsolni. Keller László gépét is kérném bekapcsolni, Magyar Szocialista Párt. Gyárfás Ildikó gépét is kérném bekapcsolni, szintén Szociali sta Párt. Vane még valaki, akinek nem működik a szavazógépe? (Senki sem jelentkezik.) Nincs. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 211 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazásra kerül sor. Előtte azonban megkérdezem az alkotmányügyi bizottság valamelyik jelen lévő alelnökét, látjae a bizottság akadályát a határozathozatal megtartásának. (A bizottság két alelnöke jelzi, hogy nem.) Jelzik, hogy nem látják akadályát . Akkor a Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében megadom a szót Akar László államtitkár úrnak, aki a kormány álláspontját ismerteti. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány támogatja a határozat elfoga dását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról szóló országgyűlési határozat i javaslatot az imént módosítottak szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 228 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.