Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 9 (343. szám) - "Az ország közbiztonságáról" szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. HACK PÉTER (SZDSZ):
1168 ellenőrizhető. Tud juk jól, hogy a bűnelkövetők között milyen nagy a bűnismétlők és a visszaesők aránya. A törvény ezen rendelkezését mégsem alkalmazzák. Miért? Ön többször is kitért a bűnmegelőzés fontosságára, erről egyébként korábban is hangzatos szavakat hallhattunk, és ezzel a jogszabályi lehetőséggel mégsem él a kormány. Az előbb utaltam arra, hogy a szervezett bűnözés aránya is drámaian nőtt. Nem most fogalmazódik meg először, hogy össze kellene kapcsolni az adóhivatal, a társadalombiztosítás, a vám- és pénzügyőrség, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság és a Nemzetbiztonsági Hivatal adatbázisait az eredményesebb felderítés érdekében. Kérem, ne azzal válaszoljanak erre, hogy ezt most az adatvédelmi törvény nem teszi lehetővé! Mert van európai példa, Németország, Olaszorszá g példája, ahol a szervezett bűnözés elleni törvény megfelelő jogi garanciák mellett - megfelelő jogi garanciák mellett! - igenis lehetőséget biztosít az adatbázisok együttes használatára. A szervezett bűnözéssel szemben más intézkedések is elmaradtak, hog y csak a fedő vállalkozások létrehozására utaljak. A mobiltelefonok lehallgathatóságának kérdése, ami szintén összefügg a szervezett bűnözéssel, most már úgy látszik, hogy a kormány ülésén is szerepelt, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy a megoldást is megtaláltuk. Lehetne alkalmazni titkosszolgálati eszközöket a bonyolult korrupciós ügyek felderítésére, és megfontolandó, mint ezt már korábban javasoltuk, a bizonyítási teher megfordítása a hirtelen keletkezett nagy vagyonok esetében. A FideszMagyar Polgári Párt az elmúlt hónapokban, az elmúlt esztendőben számtalanszor szóba hozta itt, a parlamentben a közbiztonság kérdését. Több javaslatot nyújtottunk be - hadd idézzek néhányat! A Fidesz javasolta jó néhány bűncselekmény esetén a bünt etési tételek felemelését. Ha elfogadták volna a javaslatainkat, ma kevesebb autótolvaj (Dr. Toller László: Jézus Mária!) és kevesebb kábítószerkereskedő lenne szabadlábon. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Sőt, senki nem lenne!) A Fidesz javasolta, hogy az életfogytiglani büntetés valóban a bűncselekmény elkövetőjének élete végéig tartson. Ha elfogadták volna a javaslatainkat, ma nem kellene attól félni, hogy a Magda Marinkók egyszer újra köztünk lehetnek. (Dr. Toller László: Jézus Mária!) A Fidesz javaso lta, hogy javítsuk az igazságszolgáltatás működési feltételeit. Ha elfogadták volna a javaslatainkat, ma a bíróságok gyorsabban hozhatnák meg ítéleteiket. Tisztelt Országgyűlés! A közvéleménykutatások szerint a polgárokat foglalkoztató egyik legsúlyosabb kérdés a közbiztonság kérdése. A felmérések alapján biztosan állíthatjuk, hogy a polgárok olyan Magyarországon szeretnének élni, ahol nem nő ötvenezerrel egy év alatt az ismertté vált bűncselekmények száma. A polgárok olyan Magyarországon szeretnének élni, ahol az 514 ezer bűncselekményből 253 ezernek nem marad ismeretlen az elkövetője. A polgárok olyan Magyarországon szeretnének élni, ahol a kábítószerkereskedőknek nem adja meg az állam a jogszabályi lehetőséget arra, hogy a felelősségre vonás alól kibújj anak. A polgárok olyan Magyarországon szeretnének élni, ahol a több száz milliós csalásért jogerősen kilenc évre elítélt elkövető bevonul a börtönbe, és nem tud eltűnni az országból csak azért, mert jó kapcsolatai vannak. És a polgárok olyan Magyarországon szeretnének élni, ahol megfizetik a jól képzett rendőröket, és megakadályozzák, hogy 1500 diplomás távozzon a rendőrségtől. Összefoglalva elmondhatjuk: a hatalomból most távozó kormány évek óta nem tett kellően hathatós lépéseket a bűnözési hullám lecsill apítására, magatartása bátorítólag hatott és hat a törvények megsértőire. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból. - Dr. Toller László: Mik a javaslataid?!) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Hack Péter képviselő úrnak, SZDSZ; akit Torgyá n József képviselő úr követ, a Kisgazdapártból. DR. HACK PÉTER (SZDSZ) :