Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 3 (342. szám)
1019 Azt gondolom, az is rendkívül káros, hogy ön itt előzetesen olyan megállapításokat tesz, mintha Magya rországon nem működne megfelelően a demokrácia, olyan megállapításokat tesz, hogy előre tudja, a választások tisztaságát tekintve biztosan jogos felvetéseket lehet majd tenni. Általában az egész világ úgy tekinti Magyarországot, és azt gondolom, az itteni választópolgárok döntő többsége is, hogy itt igenis kialakult és működő demokrácia van, amely kialakult és működő demokráciára nézve igenis rosszhírkeltés, ha itt, a parlamentben valamelyik képviselő ezzel ellentétes és nem megalapozott állításokat tesz. E gyébként csendesen szeretném megjegyezni: olyannyira tiszták lesznek a választások, hogy még nemzetközi, külföldi megfigyelők is részt fognak venni ennek lebonyolításában; mint ahogy tiszták voltak a '94es vagy a korábbi választások, tehát mind a két szab ad választásunk is. Azt gondolom, nagyobb megfontoltsággal kellene ilyen ügyekben nyilatkoznunk, már csak azért is, hiszen egy európai integráció küszöbén álló ország esetében igenis nagyon sokat számít, hogy milyen hírünket keltjük mi magunk a világban. E zt szerettem volna az ön felvetésével kapcsolatban elmondani. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat... (Kapronczi Mihály: Személyes érintettség!) Képviselő úr, én nem éreztem olyan megjegyzést az államtitkár úr szavaiban, amely személyes megtámadtatás címén válaszadásra adna módot és lehetőséget. Ha most én önnek szót adnék, akkor azt a precedenst vezetnénk be, ami házszabályellenes, hogy a napirend utáni vitánál ismételt, újabb és újabb hozzászólások volnának lehetségesek. Még egyszer: ha valóban olyan személyiségi jogot sértő vagy más természetű megjegyzés hangzott volna el, akkor én önnek esetleg szót adnék, de miután ilyet nem hallottam, ezért a szót nem adom meg. Az ülésna p bezárása ELNÖK (dr. Áder János) : Ezért, tisztelt Országgyűlés, a mai ülésnapunkat berekesztem. Holnap 8 óra 30 perckor folytatjuk a munkánkat. (Az ülésnap 18 óra 31 perckor ért véget.) 1998. március 3 (342. szám) 1998. március 3án, kedden délelőtt 8.30 órakor 342. szám Az 19941998as országgyűlési ciklus dr. Gál Zoltán, dr. Kóródi Mária, dr. Áder János és dr. Kávássy Sándor elnöklete alatt Jegyzők: Boros László, Gulyás József, Gyimóthy Géza, dr. Tóth Tihamér