Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 29 (303. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
980 Én ezt a döntést természetesen a Magyar Köztársaság számá ra nem tekintem sikernek, és nem is mondtam ilyet a felszólalásomban, a bevezetőmben. Ugyanakkor azonban nem tekintem kudarcnak sem. Tehát olyannak tekintem, amelyet figyelembe lehet venni, amely alapján tárgyalni lehet, és lehet érvényesíteni az érdekeink et. Éppen ezért kérek még egyszer mindenkit, hogy ezzel foglalkozzon, ennek lehetőségével, ennek elősegítésével, és ne pedig azzal, hogy most hogyan és miként minősítjük a különböző megnyilatkozásokat és eseményeket. Ami a hatpárti megállapodással függ öss ze: az MDF tisztelt képviselőcsoportja vezetőjének felhívnám a figyelmét, hogy nem ebben állapodtunk meg pénteken, Demeter úr! Abban állapodtunk meg pénteken, hogy a hat parlamenti párt egyegy képviselőt delegál (Demeter Ervin egyetértőleg bólint.) - nem szakértőt, hanem parlamenti képviselőt - az ad hoc bizottságba, amely haladéktalanul megkezdi a munkáját. Nagyon remélem, hogy ez ma megtörtént: a delegálás és a munka megkezdése. A másik: a kormányzat tárgyal a kormánnyal, tehát a magyar kormány a szlovák kormánnyal. Azt is tisztáztuk pénteken, hogy ez nem lehet pártdelegáció; mert én szívesen átadom bármelyik ellenzéki pártnak, ha vállalja is a felelősséget a tárgyalások sikeréért - de a dolgok nem így működnek. Államközi ügyekről van szó, és államközi ka pcsolatokban a kormányok képviselik a saját országukat. Ez ábécé! - már elnézést, hogy ilyeneket kell mondanom... (Derültség.) Talán nem ártana néha elgondolkozni ezeken a dolgokon. Ugyanakkor kifejeztük a teljes készségünket abban, hogy a tárgyalódelegáci ó az egyes parlamenti pártok szakértői csoportjaival folyamatos konzultációt tart. Ebben állapodtunk meg pénteken. Nagyon kérem, hogy ezt ne borítsuk fel! A tisztelt Fidesznek is a figyelmébe ajánlom, hogy lerendezett - én legalábbis úgy értelmeztem , meg állapodott ügyről van szó, amikor a delegáció összetételét vitattuk. Ugyanakkor a Fidesznek vannak olyan szakértői - remélem, nem olyanok, akik korábban megnyilatkoztak, hanem olyan szakértői , akik összetetten, objektíven tudják az egész kérdést kezelni, az csak hasznára fog válni a dolognak; és én minden párt képviselőjétől ezt kérem. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a vitát, a javaslatokat, az álláspontokat. De hangsúlyozni szeretném, hogy az előbbiekben fogalmazottak szerint fog eljárni a kormány , és reménykedem, bízom az önök támogatásában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most a további napirend előtti felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót dr. Torgyán József frakcióveze tő úrnak, Független Kisgazdapárt. (Derültség.) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A sors különös szeszélye folytán ugyanarról az ügyről kívántam beszélni, mint amelyet az előbb tárgyalt a Ház. Így alkalmam lesz a miniszterelnök úr megjegyzéseire visszatérni, ugyanis a társadalmat nyugtalanító gazdasági, politikai kérdésekről kívántam szólni. Az én megítélésem szerint mi sem nyugtalanítja jobban a társadalmat, mint az, hogy egy olyan munkarend alakuljon ki a Házb an és az országban, hogy bármit kezdeményez a nép, adott esetben bármilyen álláspontra helyezkedik a nép egy részének akaratát kifejező ellenzéki párt, a Házszabály módosítása egy olyan konstrukciót teremtett, amikor is a mi felszólalásunkat követően a min iszterelnök úr még szót kaphat. (16.10) A legelképesztőbb valótlanságokat állíthatja a Magyar Köztársaság Országgyűlésében a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, és arra mi ne reagálhassunk, személyes érintettség címén se kaphassunk szót! Kérem, most, az el őbb mondta a miniszterelnök úr! Én kénytelenek vagyok ennek -