Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 29 (303. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
971 Hangsúlyozni szeretném a következőt: van valós esélye egy költségvetést kímélő, komplex megoldás nemzetközi részvétellel történő megvalósításának. Tudniillik a Duna ügye rendezésének és hasznosításának igen nagy nemzetközi szempontjai is vannak. Ezzel kap csolatban hadd jegyezzek meg valamit: a bíróság az ítéletében kimondja, hogy mindkét félnek és a megegyezésnek is használna, ha úgy ítélik meg, hogy egy harmadik, semleges megfigyelőt vonnának be a tárgyalásokba. Sőt, a bíróság azt hangsúlyozza, hogy ha ez t a felek elfogadják - egy semleges fél szakértelmét , ezt a bíróság a jóhiszemű magatartás bizonyítékaként értékeli. Így utal többek között a bíróság az Európai Közösség, ma Európai Unió szakértelmének igénybevételére. Tisztelt Országgyűlés! Szeptember 2 6án a hatpárti egyeztetésen megállapodtunk abban, hogy ha lehet, a mai nappal - ez az egyes pártokon múlik - létrehozzuk a hatpárti ad hoc bizottságot, azzal, hogy ennek tagjai minden egyes parlamenti frakció egyegy képviselője. Ez a bizottság a Házszabá ly figyelmen kívül hagyásával működne, konzultációs jellegű, és a kormány részéről Nemcsók János politikai államtitkár úr az, aki a tárgyalásokat lefolytatja. Mi ettől az ad hoc bizottságtól azt kérjük, hogy három héten belül tegyen le javaslatot az asztal ra a magyar tárgyalódelegáció pozícióira vonatkozóan. Tehát ebben a kérjük a hat parlamenti párt segítségét. A pénteki megbeszélésen az is szóba került, hogy hogyan lehet a szakértőket bevonni. Hangsúlyozni szeretném, mi szívesen vesszük, ha a tárgyalódele gáció és az egyes parlamenti pártok szakértői csoportjai között folyamatos a kapcsolat, a konzultáció. Ebben a kormány messzemenőkig készséges. Ugyanakkor, mivel a megállapodás tárgyalására a kormány a hivatott, a kormány a felelős a megállapodás sikeréért , azt kérem, hogy a kormánydelegációt tekintsék - ez az alapvető - az egész ügy bonyolítása felelősének. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy megítélésünk szerint van esély arra - jóhiszemű és konkrét tárgyalások esetében , hogy hat hónapon belül eredményr e jutunk. Azt is meg kívánom jegyezni, hogy a fentiek összhangban vannak az 1994. július 15ei kormányprogrammal, amely így szól erről a kérdésről: "Számos gazdasági, közlekedéspolitikai, árvízvédelmi és külpolitikai érv szól amellett, hogy viszonylag rövi d idő alatt megoldást kell találni a bősnagymarosi vízlépcsőépítés okozta konfliktusra. A kormány alapvető célja a környezeti károk mérséklése, a vízellátási, szennyvíztisztítási gondok rendezése, a biztonságos hajózhatóság feltételeinek megteremtése. Az e célokat szolgáló kétoldalú kompromisszumos megoldást meg kell keresni." Tehát így szól a kormányprogram. Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy a Magyar Köztársaság megint vizsgázik abból, hogy egy ilyen nagy s úlyú, hosszú évek óta húzódó problémát hogyan és miként képes rendezni. Meggyőződésem szerint a hat párttal egyeztetett kormányzati álláspont nemcsak hogy képviselhető, hanem erősítheti a Magyar Köztársaság nemzetközi tekintélyét. Kérem a tisztelt jelenlév őktől, az Országgyűlés képviselőitől és mindazoktól, akik közreműködnek ebben az ügyben, hogy ennek megfelelően viszonyuljanak ehhez, és járjanak el felelősséggel, értelmesen, józanul és tisztességgel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) EL NÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselőcsoportok megbízottai reflektálhatnak a miniszterelnök úr napirend előtti felszólalására, mégpedig 8 perc időtartamban. Elsőnek megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak, Független Kis gazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt együttes ülésén vitatta meg a hágai per következtében előállott helyzetet, é s arra az egyhangú megállapításra jutottunk, hogy a hágai ítélet részben méltánytalan,