Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
802 A módosító indítvánnyal a termőföldről szóló határozati javaslat I. fejezetének 2. pontját kívánják módosítani, amely szerint a kérdés így hangozna: egyetérte azzal, hog y hazai szövetkezet és más belföldi gazdálkodó szervezet termőföldtulajdont szerezhessen, ha tartósan mezőgazdasági tevékenységet folytat; kimaradna "a megkülönböztetés nélkül" kis szövegrész. Sajnos ez a módosító indítvány a lényeget nem érinti. Azt a lén yeget nem érinti, hogy ha ezt a kérdést elolvassa egy jogban járatlan állampolgár, aki nem ismeri a nemzetközi szerződéseket, akkor azt gondolja, hogy ha erre igennel szavaz, az egy tökéletes megoldás lesz. Főleg, ha belekombináljuk majd a következő kérdés t is, mert ezzel csak a belföldiek termőföldtulajdonszerzését igenli és javasolja. Éppen ezért én hiányolom azt a kitételt ebből a kérdésből, amely talán úgy szólna, hogy ennek következtében - már az "igen" szavazat következtében - külföldi tulajdonosú, b elföldön bejegyzett gazdálkodó szervezet is földtulajdont szerezhet. Ez az az örökös vita közöttünk, amiben valóban most már egymás mellett beszélünk el. Én nem is kívánok erről tovább sokat beszélni, és itt bizonygatni a mi igazunkat, csak jelzem, hogy eh hez a javaslathoz egy kapcsolódó módosító indítványt nyújtottam be a mai nap folyamán, és majd amikor ez a kapcsolódó módosító indítvány idekerül a Ház elé, akkor szeretném ezt a kérdést tovább boncolgatni és a vitát akkor folytatni. Köszönöm szépen. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Bihari Mihály úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Medgyasszay Lászlónak igaza van, valóban, az általunk benyújtott módosító indítvány nem érinti a kérdés lényegét. Nem is akartuk. Van olyan módosító indítvány - a 2. szám alatt benyújtott , amely érinti a kérdés lényegét, de azt nem mi nyújtottuk be. Az általunk benyújtott módosító indítvány egyrészről a két külön fel tett kérdésre különböző indokból született. Nem kívántuk összekeverni egy kérdésben a belföldi jogi személyek, gazdálkodó szervezetek földtulajdonszerzési lehetőségét, és a külföldiek kizárását a termőföldtulajdonszerzési lehetőségből. A 4. pontban előte rjesztett módosító indítvány egyértelműbbé vagy még közérthetőbbé kívánta tenni ezzel a rövidítéssel a kérdést, amely arra irányul, hogy az állampolgárok döntsenek arról, egyetérteneke azzal, hogy belföldi gazdálkodó szervezetek termőföldtulajdont szerezh essenek, ha tartósan mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. Ez a dolog lényege, ez a kérdés lényege. Feleslegesnek ítéltük "a megkülönböztetés nélkül" kitételt, ezért egyrészt javasoltuk annak elhagyását, hogy még világosabb és egyértelműbb legyen a kérdé s, hiszen ez a népszavazási törvénynek is előírása; másrészt nem kívántuk azt, hogy egy esetleges "igen" szavazat és a parlamentet kötő szavazás esetén ne tehessen megkülönböztetést a törvényalkotó a különböző belföldi gazdálkodó szervezetek között. Hiszen adott esetben indokolt lehet a megkülönböztetés, például akár azokban az esetekben is, amelyeket az ellenzéki képviselők is felvetnek, de mi sem hárítjuk el, nevezetesen, hogy külföldiek közvetve se szerezhessenek belföldi gazdálkodó szervezeteken kereszt ül termőföldtulajdont. Úgyhogy ez volt az indoka annak, amiért ebben a kérdésben "a megkülönböztetés nélkül" kitételt feleslegesnek ítéltük, s ezért javasoltuk az elhagyását. A másik kérdésre, miután az a vita harmadik szakaszá ba tartozik, majd akkor fogunk kitérni Orosz Sándorral közösen. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Medgyasszay László úrnak, Magyar Demokrata Fórum.