Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Póda Jenő (MDF) - a belügyminiszterhez - "Mennyire fontos a belügyi tárcának az állampolgárok és a védelmi szervezetek tagjainak védőeszköz-ellátása?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - PÓDA JENŐ (MDF):
786 hogy a feladatokat milyen módon, milyen ütemezésben látja el, arra nincs jogszabályi előírás, hogy ezt a teljesítést milyen területre, milyen működésre, és milyen határidőben teljesítse. Ez ügyben egyébként, amit a képviselő úr elmondott konkréta n: ezek az egykori tszparcellázásként létrejött utak zártkerti területen, nem önkormányzati utak, tehát elsősorban az átminősítésük szükséges, hiszen magánutaknak minősülnek. Erről egyébként a tulajdonos kérésére a közlekedési hatóság intézkedhet. Egyébké nt a Pest megyei közigazgatási hivatal is vizsgálta már ezt az ügyet, s én azt hiszem, hogy ők sem találtak ebben semmiféle törvényellenességet. Én úgy gondolom, azzal, hogy az önkormányzat magára vállalta ennek az összehangolását - bízva abban, ha erre va lóban minisztériumi segítség szükségeltetik, ez a Ház felett megadva , az egyeztetés és az érdekek egyesítése létrejöhet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.) Póda Jenő (MDF) - a belügyminiszterhez - "Menny ire fontos a belügyi tárcának az állampolgárok és a védelmi szervezetek tagjainak védőeszközellátása?" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Póda Jenő úr, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek, "Mennyire fontos a belügyi tárcának az állampolgárok és a védelmi szervezetek tagjainak védőeszközellátása?" címmel. Póda Jenő képviselő urat illeti a szó. PÓDA JENŐ (MDF) : Köszönöm szépen. Államtitkár úr! Tavasszal már eszmét cseréltünk ebben a kérdésben, de ismét szeretné k választ kapni korábban feltett kérdésemre, mert akkor nem tudott arra megnyugtató választ adni, de ígérte, hogy hamarosan döntés születik az ügyben. Ugyan több hónapja beadtam ezt a kérdést, de egy sajnálatosan aktuális esemény mé g indokoltabbá teszi: az elmúlt hetekben Pakson olyan üzemzavar volt, ami sokkal súlyosabb következménnyel is járhatott volna, mint amivel szerencsére nem járt. Az önök kormányának van egy kormányhatározata, amely előírja például, a Paksi Atomerőmű környez etében, 9 kilométeres körzetében el kellene látni a lakosságot védőeszközökkel, gázálarccal, védőruhával. Ezt a kormányhatározatot nem tartja be a kormány, így ez a körülbelül 50 ezer ember ma sem rendelkezik ezekkel a védőeszközökkel. Általában természete sen nem kell önnek elmondanom azt, hogy milyen veszélyt jelentenek ma azok a civilizációs körülmények, amelyek atomerőműveket, olajfinomítókat, veszélyes szállítmányokat, veszélyes hulladékokat jelentenek. Elsősorban és másodsorban sem háborús körülményekr e, polgári védelemre, hátországra, területvédelemre gondolok, csak és kizárólag békés körülmények között is olyan helyzetnek lehetünk kitéve, nemcsak a védelemben közvetlenül részt vevők, tehát a tűzoltók vagy a polgári védelem dolgozói, de mi az utcán jár ókelő emberek is, amelyben az államnak alapvető szerepe van; hiszen az állampolgár személyi védelme alkotmányos jog, és az államnak a megfelelő törvényi szabályozás erre megvan, tehát az államnak megfelelő védelemről gondoskodni kell. Akkor azt mondta, ho gy hamarosan foglalkozik a kérdéssel a kormány nemzetbiztonsági kabinetje. Nem tudom, azóta erre sor kerülte. Várom ezzel kapcsolatban a válaszát. Múlt héten a parlament fölkereste a Polgári Védelem Országos Parancsnokságát, bemutatót nézett meg, de konk rét információkat ezzel kapcsolatban nem kaptunk. Tehát mennyire fontos a