Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Kapronczi Mihály (független) - a pénzügyminiszterhez - "Újabb rejtett bankkonszolidáció" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
774 kifejtenem. Mint közism ert, a Hitelgarancia Részvénytársaságot terhelő visszafizetési kötelezettséget jelentő összeg 70 százalékát a költségvetés viszontgarantálja. Ebből eredően kérdezem: 1. Miért nem kötik a hiteligénylést állami hatósági igazolásokhoz a köztartozások rendezés ének vonatkozásában? 2. Miért nem korlátozzák a külföldi bankok által alapított és a tulajdonukban levő vállalatok esetén a garancia nyújtását, mivel ezt a külföldi bankok mint tulajdonosok biztosítani tudják? 3. Miért az adófizető vállalja az államon kere sztül a 70 százalékos végső garanciát a magánvállalatok hitelügyében? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Pártom, a Magyar Igazság és Élet Pártja véleménye és a saját véleményem is az, hogy ezt a típusú (Az elnök kikapc solja a mikrofont.) bankkonszolidációt nem lehet elfogadni. Várom válaszát, államtitkár úr. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Akar László államtitkár úr válaszol. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr felvetése alapjaiban kérdőjelezi meg a hitelgaranciaintézmény létjogosultságát, arra a feltételezésre építve, hogy a garanciavállalás a bankok konszolidálásának eszköze. Ez a feltételezés a működő hitelgaranciako nstrukció félreértésén alapul. A hitelgarancia intézményének lényege éppen abban áll, hogy a kis- és középvállalkozói szektor hitelezésének egyébként nem elhanyagolható kockázatát több gazdasági szereplő egymás között megosztva viselje. Magyarországon a re ndszerváltást követően a magántulajdonú vállalkozások száma dinamikusan növekedett, és többségük a méretét tekintve kisvállalkozás. Közismert tény ugyanakkor az is, hogy a kisvállalkozások éppen a méretük miatt kiszolgáltatottak a piaci helyzet változásain ak, vállalkozói tapasztalatuk még csekély, emiatt hitelezésük igen kockázatos. Ez nem csupán magyar sajátosság. Nem véletlen, hogy a fejlett piacgazdaságok szinte mindegyikében kiemelt kormányzati feladat a kis- és középméretű vállalkozások különféle állam i eszközökkel való segítése, s ezen kormányzati szerepvállalás egyik formája az állami segítséggel létrehozott és költségvetési viszontgarancia mellett működő hitelgaranciaszervezeteken, garanciabankokon keresztül valósul meg. Félreértésen alapulhat az a feltételezés, hogy a Hitelgarancia Rt. egyoldalúan a banki hitelbírálatra alapozva, annak kiszolgáltatva vállal kezességet a vállalkozói hitelekhez. Az rt. a hitelt nyújtó bankok és takarékszövetkezetek által benyújtott kérelmek alapján saját kockázatelemz ését követően dönt a kezességvállalásról vagy a kérelem elutasításáról. A társaság garanciavállalása nem automatikus; ezt bizonyítja, hogy az rt. működésének közel öt éve alatt a hitelintézetek által benyújtott kérelmek 16 százalékát elutasította a túlzott kockázat miatt. Az rt. átlagosan 60 százalékos mértékben vállal kezességet a hitelügyletekhez. Ebből is látható, hogy a hitelnyújtás kockázata 40 százalékos mértékben továbbra is a hitelt nyújtó bankokat terheli, amely biztosítja a közös érdekeltséget. A Hitelgarancia Rt. nem a rossz minősítésű hitelekhez vállal utólagos garanciát, így az rt. tevékenysége semmilyen módon nem hozható összefüggésbe a korábbi bankkonszolidációval. A konkrét kérdésekre visszatérve: A hitelt igénylő vállalkozások köztartozásait a hitelt nyújtó bankok a hitelképességi vizsgálat során ellenőrzik a dokumentumok, igazolások alapján. A Hitelgarancia Rt. a hitelt igénylő nyilatkozatán kívül a bank nyilatkozatát is kéri erről, és amennyiben a köztartozásokra vonatkozó nyilatkozatok hit elességével kapcsolatban kétségek merülnek fel, az rt. a köztartozása igazolását
