Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 22 (300. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ):
629 Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés vitájában szíveskedjenek (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mindezeket a tényeket figyelembe venni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a z ellenzék padsoraiban.) (16.40) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Kökény Mihály népjóléti miniszternek úrnak. DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pusztai Erzsébet frakcióvezetőhelyettes asszony so k adatot ismertetett, amelyek között valóban nagyon sok tény hívja fel a figyelmet családok nehéz helyzetére. Ezek természetesen a kormány előtt is ismert tények, és nem utolsósorban ezért tárgyaltuk és fogadtuk el az új gyermekvédelmi törvényt, amely egye bek között azt célozza, hogy az anyagi okokból bekövetkező veszélyeztetettség aránya és mértéke kisebb legyen ebben az országban. Azt gondolom, a gyermekvédelmi törvény életbelépése, bevezetése, az abban megcélozott intézkedések - a rendszeres gyermekvédel mi támogatástól kezdve egészen az új gyámhivatali rendszerig - nagyon sok ilyen esélyt adnak meg a számunkra. Természetesen attól sem vonatkoztathatok el, hogy azért ez az első esztendő, amikor hozzá tudtunk kezdeni a családtámogatások értékmegőrzésé hez, és az 1998. évi költségvetésnél is azt tervezzük, hogy mind a gyesnél, mind a családi pótléknál az értékőrzés követelménye érvényesülni tudjon. Ami pedig a munkanélküliséget illeti, ebben a tekintetben, pont a pályakezdők tekintetében nem olyan tragik us és rossz a helyzet. Hiszen ha mondjuk azt nézzük, hogy a 25 év alatti fiatalok körében az európai uniós átlag egy 21,5 százalékos munkanélküliségi ráta - ami természetesen nagyon sok gondot okoz az Unió országaiban , addig Magyarországon tavaly ez az é rték csak 15,7 százalék volt. Nem vagyunk ettől nyugodtak, de azért európai összehasonlításban ez kivételesen még mindig egy jobb helyzetnek tekinthető. Mindazonáltal azt gondolom, csak megköszönhetjük, hogy képviselő asszony felhívja ezekre a kérdésekre a figyelmet. De mint képviselőtársaim láthatják, azért a kormány sem megy el ezen tények mellett csak úgy, tehát igenis arra törekszünk, hogy a helyzeten javítani tudjunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Pusztai Erzsébet: Nemcsak úg y megy el, hanem gyorsan megy el!) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! (Jelentkezik dr. Szabad György.) Tisztelt Képviselő Úr! Bocsásson meg, három éve már tisztáztuk, hogy amíg nincs a napirend megállapítva, addig nincs ügyrendi indítvány, hisz en a Házszabály világossá teszi, hogy csak napirenden levő kérdésben lehet ügyrendi indítványt tenni. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Dornbach Alajos frakcióvezetőhelyettes úr, SZDSZ. Megadom a szót. DR. DORNBAC H ALAJOS (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hírügynökségek közzétették, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a vatikáni hittani kongregáció teljes mértékben rehabilitálta Bulányi György piarista szerzetes atyát, az első magyarországi ka tolikus bázisközösség alapítóját, a Bokormozgalom elindítóját. A hír kapcsán a közérdekű, a társadalom egészét érintő kérdéseket érdemes megvilágítani. Ez a hír a közérdekűségét nem abban hordja, hogy volte vagy milyen konfliktusa volt Bulányi György pia rista atyának a katolikus hierarchiával. Sokkal szélesebb összefüggésekről van szó, és ez az ügy