Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 17 (299. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségügyről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
562 beavatkozások kockázatával, a várható kilátásokkal , még akkor sem biztos, hogy egyedül kellő o bjektivitással tud dönteni saját sorsáról, noha ő kellően felkészült, ellentétben az áltagpolgárral. Éppen ezért itt egy olyan bizalmi viszony van a beteg és orvos között, amelyben a beteg általában ráruházza az orvosra a döntés felelősségét. Nem egyszerűe n a történelmi hagyományok miatt, hanem mert belátja, hogy kellő ismeretekkel és kellő elfogulatlansággal nem rendelkezhet. Ez a bizalmi viszony véleményem szerint sokkal szorosabb még egy házastársi viszonynál is. A napi gyakorlat bizonyítja, hogy az orvo snak elmondanak az emberek olyan dolgokat, amelyeket feleségüknek vagy férjüknek sem mondanának el. A házastársi viszony alapja - legalábbis elvileg - a poligámiával szemben az egyszer s mindenkorra szóló hűség, az egyszer s mindenkorra szóló kötöttség, am elyet a szabad orvosválasztás, illetve a kezelőorvos abszolút felelőssége a betegéért testesít meg. Ezért az angolszász országban ebben a rendszerben, amelyre most át kívánunk térni, természetes, hogy az első orvos, a kezelőorvos, akire a beteg rábízza mag át, végigkíséri a beteget a kórházon át - azt kell mondanom - egészen a temetőig, hiszen ez egy monogám, a házassághoz hasonló, szabadon választott viszony. Nálunk és az orvostudomány fejlődésével egyre inkább a poligámia válik jellemzővé, hiszen a szakmai specializálódás miatt egy betegnek egyre több orvosa, kezelője van, de akkor is az első, a kezelőorvos felelősségét sokkal határozottabban nyilvánvalóvá kell tenni, ha ezt a partneri, igen bensőséges viszonyt fenn akarjuk tartani, mert más módon ez a kérd és nem rendezhető. Ugyanis az egészségügy egészének társadalmi elfogadottságáról, közgondolkodásbeli jelentőségéről, politikai súlyáról is szó van ebben a kérdésben. Az egész törvényen talán segíthetett volna, ha beleemeli a magyar jogrendbe az Egészségügy i Világszervezet már idézett meghatározását az egészség fogalmáról, mert jelenleg egy nemzetközi ajánlás ma senkit semmire nem kötelez a hatályos jogrenden belül. Természetesen ennek következtében a törvény címe sem "Az egészségügyről szóló törvény" kellen e hogy legyen, hanem például valami olyasmi, hogy "Törvény az egészség védelméről". Hogy ez mennyivel szélesebb fogalom, arról az elején beszéltem. Alapelvei között pedig ki kellene mondani, hogy mindenkinek joga van az egészséges életmódhoz, az egészséget nem károsító természeti és társadalmi, lakóhelyi és munkahelyi környezethez, lelki egészségét nem veszélyeztető társadalmi és kulturális körülményekhez, az egészséges életre felkészítő oktatáshoz, neveléshez és végül - de csak végül - megbetegedése esetén a testilelki és szociális egészséget lehetőleg helyreállító egészségügyi ellátáshoz, anyagi helyzetétől, lakóhelyétől, életkorától függetlenül. Ugyanakkor az állampolgár kötelessége védeni saját és mások egészséget, anyagi helyzetétől függően elő re gondoskodni keresőképessége birtokában esetleges megbetegedése esetére az egészségügyi ellátása költségeiről, és anyagi helyzetétől függően hozzájárulni mások egészsége helyreállításához a közös kockázatvállalás elve alapján. Az államnak pedig az lenne a kötelessége, hogy lehetőségei határain belül olyan politikai, gazdasági, pénzügyi és jogi körülményeket teremtsen, melyek biztosítani képesek az állampolgárok egészségükhöz kapcsolódó jogainak és kötelességeink gyakorlását. Természetesen ezeknek a célokn ak a megvalósítása igen szerteágazó társadalompolitikát igényelne - például az egészségügyi, népjóléti miniszternek érdemi beleszólást a gazdasági, pénzügyi és egyéb törvénykezés menetébe , ám mindenekelőtt a kormány eltökéltségét, hogy az emberi erőforrá sok fejlesztését mindent megelőző politikai céljának tekintse. Tudom természetesen, hogy ma mindez igencsak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) illuzórikusan hangzik, de azért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idők eret leteltét.) hadd emlékeztessek arra, hogy voltak olyan kultúrák, amelyek az egészségközpontúságot odáig vitték, hogy például a Mingdinasztia korabeli Kínában a háziorvos csak akkor kapott fizetést, ha abban a hónapban nem volt beteg a családban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) E törvény előterjesztése után a népjóléti miniszternek a hónapra nem adnék fizetést.
