Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 16 (298. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
471 volt a Fidesz megalakulása óta. Ő képviselte az egyik álláspontot, és ő képviseli ma ennek az ellenkezőjét. Persze mi tudjuk - igaz?, hogy a Fidesznél nem egy egyedi eset... (Derültség az MSZP soraiban.) , hogy az ellenkezőjét mondja 1997ben és 1995ben, mint amit mondott 199293ban. Trombitás Zoltán képviselőtársunk ezt el is magyarázta nekünk tegnap, ennek egyetlen oka van: más kormánnyal áll szemben. Tessék megnézni a tegnap esti jegyzőkönyvben! Nagyon örülök, hogy ezt végre valak i a Fideszből ilyen nyíltan kimondta, hogy nem az ügy a lényeg, nem a föld a lényeg, hanem hogy ki a kormány, és kivel állunk szemben. Ez a lényeg! Erről szól ez a kampány, és csak erről szól ez a kampány! (Pokorni Zoltán: Ez nevetséges!) Illetve nemcsak e rről szól, tisztelt képviselőtársam, hanem arról szól... Hogy is mondta az Aktuálisban Orbán Viktor? "Önök jószerivel mindent eladtak már, csak a föld maradt." (Dr. Szájer József: Úgy van!) Tehát szemben állunk mindennel, ami avégett történik, hogy ez az o rszág része legyen a modern világgazdaságnak, mert a modern világgazdaság - tessék körülnézni! - abból áll, hogy tulajdoni összefonódás van a különböző országok gazdaságai között. Ott van a japán tulajdonos Amerikában, Angliában, és ott van az angol tulajd onos Németországban, a német tulajdonos Franciaországban és viszont. (Dr. Balsai István: A magyarok meg Németországban! - Demeter Ervin: Egyetemi tanárok!) És ott vannak a magyarok Németországban, és a németek Magyarországon, persze. Mi a lényege ennek a k ampánynak, amit önök elindítottak, tisztelt képviselőtársaim ezen az oldalon? Az a lényege, hogy hogyan viszonyulunk a külföldihez, a külföldhöz: mint partnerhez vagy mint ellenséghez. Hallottuk ma itt Orbán Viktort, mi volt a legfontosabb ige a külföldiek kel kapcsolatban: megvédeni. Tehát a külföldi ellenfél, ellenség, akitől nekünk csak félni kell; akitől nekünk meg kell védeni mindazt, ami itt van körülöttünk Magyarországon. (Dr. Dávid Ibolya: Ez szörnyű!) És nem az, ami minden modern világban gondolkodó számára az alapkérdés: hogyan lehet idevonzani a külföldit? Ezt még Glattfelder Béla az indoklásában tudta 1994ben, és ma is tudja persze, csak nem mondja, mert nem ez a feladata. (Derültség az MSZP soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Erről szól ez a kampány (Dr. Sepsey Tamás: Te voltál a tanára!) , hogy a külföldit valami idegennek ábrázoljuk, és ne partnernek, ne lehetséges és potenciális együttműködő társnak. Most ez nem is volna baj, ha ezt attól hallanánk, akitől mindig is vártuk. Ha ezt a Munkáspá rttól hallanánk, amely persze hogy ellensége Közös Piacnak, NATOnak, külföldi tőkének, ezt tanulta 1937 óta; ha ezt a MIÉPtől hallanánk, amelynek persze hogy a vérében, a zsigereiben van ez. De azt hittük mostanáig, eddig a kampányig, hogy a Fidesznek ne m ez van a vérében, és az MDFnek nem ez van a vérében. Azt látjuk, hogy ők, legyen szó akár privatizációról - akár energiaprivatizációról, akár telefóniáról, akár bankprivatizációról , mindig csak azt mondják, hogy védjük meg a szent magyar bankot a külf ölditől - benne van a Fidesz programfüzetében , védjük meg a szent magyar erőművet a külfölditől, védjük meg a szent magyar anyaföldet a külfölditől. Mutatja ez a tény is - hogy minden területen ezt mondják , hogy nem a földről van szó. Arról van szó, ho gy meglovagolni a magyar polgár létező félelmét ettől a megváltozott világtól. Az elmúlt hét évben itt minden megváltozott, minden felfordult, és közben az életszínvonal csökkent, és közben munkanélküliség lett. A legegyszerűbb dolog azt mondani, hogy enne k két oka van: a kommunisták meg a külföldiek. Ez a legegyszerűbb! (Demeter Ervin: Meg a szabaddemokraták!) Meg a kommunisták bérencei, a szabaddemokraták, tudom, tudom, tudom. (Derültség.) Tisztelt Képviselőtársaim! Erről szól ez a kampány. Ez természetes , és sokan elmondták már, hogy ez árt az ország nemzetközi megítélésének. Árt az ország nemzetközi megítélésének, tisztelt képviselőtársaim, halljuk sokszor. Amikor elkezdődnek a tárgyalások - már elkezdődtek NATOügyben, és heteken vagy hónapokon belül el kezdődnek az Európai Unió ügyében , akkor a külvilág felé egy üzenet megy Magyarországról ezzel a kampánnyal. Az az üzenet, hogy: nem, hogy nem engedünk be titeket, megvédjük tőletek,