Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 15 (331. szám) - Dr. Torgyán József (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Merre szállnak a nyugdíjasok, miniszterelnök úr?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
4109 KÓSA LAJOS (Fidesz) : Elnöknő! Tisztelt Miniszter Asszony! Akkor mégiscsak arról van szó, hogy még nyitott a kérdés. Most ki nem tudja, hogy m iről beszél, és ki beszél el a másik mellett? A köztársaság miniszterelnöke, Horn Gyula, amikor azt mondta, hogy a 65 év feletti nyugdíjasok a Malév járatait térítés nélkül, ingyen, korlátozás nélkül vehetik igénybe? Ebben nem szerepel 20 százalék reptéri illeték, ebben nem szerepel semmi! Ehhez képest akkor ön ezt most megint megcáfolta. Másrészt pedig még mindig nyitott a kérdés a költségvetési többletkiadásokról, amiről egyébként a kormányülés után azt nyilatkozta az érintett államtitkár úr, hogy majd ja nuár 20án kell beterjeszteni azt a rendeletmódosítást, illetve törvénymódosítást, aminek kapcsán kiderül, hogy ez mennyibe fog kerülni. Egyébként, hogy világos legyen, miről van szó, hadd idézzem magát a jelenleg itt nem lévő Horn Gyulát. A Reuters egy ké rdésére válaszolva Horn nem tagadta, hogy a lépés kapcsolatban van az 1998as választási kampánnyal - idézem szó szerint: "Tudja mit? Ezt beismerem, hogy így van." Horn Gyula. Azt hiszem, ez a világos beszéd. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból .) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter asszonyt. Megadom a szót. DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter : Egy megjegyzésem azért hadd legyen. A napirend előtti felszólalásokban jó néhá ny olyan felszólalást hallottunk, amelyik a stílusról szólt. Horn Gyula a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Én úgy gondolom, hogy amikor őt ebben a Házban emlegetjük, hozzá illik tenni azt, hogy Horn Gyula miniszterelnök úr. (Közbeszólások az MSZP padsor aiból: Így van! - Taps az MSZP padsoraiban.) Ami a kérdés másik részét illeti, amire az idő rövidsége miatt nem volt alkalmam és módom válaszolni, az az, hogy azok a számítások, hogy milyen bevételkiesés lehetséges az így nyújtott kedvezmények okán, termé szetesen folynak. Hiszen nem is januártól vehető igénybe a Malévnak ez az akciója, ez a kezdetektől fogva úgy is jelent meg, hogy februártól. (Közbeszólások.) Igen, a Malévé. Ehhez képest kell még türelemmel lennünk néhány hétig. Köszönöm. (Taps a kormányp árti padsorokból.) Dr. Torgyán József (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Merre szállnak a nyugdíjasok, miniszterelnök úr?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Én is köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Torgyán József úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Merre szállnak a nyugdíjasok, miniszterelnök úr?" címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra dr. Csiha Judit privatizációért felelős t árca nélküli minisztert jelölte ki. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Dr. Torgyán József jelzi, hogy igen.) A képviselő úr jelzi, hogy igen. Megadom a szót dr. Torgyán József képviselő úrnak. (12.10) DR. TORGYÁN JÓ ZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! 199596ban a nyugdíjasok életszínvonala 21,5 százalékkal, tehát drasztikus módon csökkent.