Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 10 (330. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz):
4086 Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Folytatására később kerül sor. Erre tekintettel, és Bauer Tamás képviselőtársam hozzászólására is figyelemmel, most már csak azt kell eldönteni, hogy a magyar parlament munka helye vagy sem. Ha a tisztelt Országgyűlés egyetért, akkor esetleg a házelnök úgy értelmezi majd a törvényt, ha nem változik, hogy a parlament nem munkahely, és meg lehet tiltani a dohányzást. (Derültség.) De egyébként minden egyéb erkölcsi nyomás, úgy hi szem, nem szerencsés. Bízzuk majd a törvényre a szabályozást! Tisztelt Országgyűlés! Tehát az általános vitát elnapolom; folytatására később kerül sor. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Most megadom a s zót Varga László képviselő úrnak, napirend utáni felszólalásra . DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kovács Imrére emlékezem, aki Felsőgöbölypusztán, Fejér megyében született, 1913ban. Korán érintkezésbe lépett és került a népi írók köré vel, és alig 23 éves, amikor végigjárja a Zalaegerszeg és Békéscsaba közötti nagybirtokövezetet, és megdöbbenve tapasztalta az ott élőknek, az ott dolgozó parasztoknak, földműveseknek a borzalmas állapotát, a jogtalanságát és a reménytelenségét. Ezen új ta pasztalataként megírja "A néma forradalom" című szociográfiáját, amellyel, mondhatnám, pár nap alatt híressé válik, megbecsült ember lesz; és alig 24 éves, amikor 1937. március 15én, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elmondja a népi írók 12 pontját, amely Magyar országon a népnek a jogait akarta biztosítani, a szociális igazságosságot és demokráciát. Óriási sikerének a titka, hogy olyan embert ismertek meg benne, akit semmi más nem érdekelt egész életében, mint hazájának és népének a sorsa; vállukra emelték a márc iusi ifjak. S talán életének legfényesebb pillanata, amit még az sem rontott le, hogy a törvényszék három hónapi börtönbüntetésre ítélte lázítás miatt, amelyet részben leült, de még jobban fájt neki, hogy a Műszaki és Gazdasági Egyetemről kizárták diplomáj ának a megszerzése előtt, a lázítás és a büntetés miatt. 1945ben és '47ben neves politikus, és meghívták az egyetemre, hogy - formai előadásával - kiadják a diplomáját. Visszautasította: azt mondta, ő csak azt fogadja el, amiért megdolgozik, ajándékot a közéleti tisztségéért nem fogad el. '45ben kormánypárti, '47ben ellenzéki, és utolsó cselekedete a hazájában, hogy '47 októberében összehívott huszonötharmincunkat, s azt mondta, hogy alakítsuk meg az ellenzéki együttműködés csoportját. Többen helyeselt ük, de még többen azt mondták, ez életveszélyes, és abban a rendszerben ezt megtenni már nem lehet. Ezért elhatározta, hogy nem tud tovább működni a kormánnyal, már a parlamentben sem, és elhagyta hazáját. Életének talán egyik legfájóbb pontja volt, ahogy vallotta: döntenie kellett, hogy a közéletben, ahol a hazáját és a népét kell szolgálni, a megszállókat szolgáljae vagy a kommunista diktatúrát. Átvészelhette volna, miniszterséget is kapott volna, de azt mondotta: nem akar élő halott lenni a közéletben, élve tisztséget viselni, s elveiben, jellemében pedig halott lenne. Érdekesen, körülbelül 33 évet élt hazájában, és ennyit külföldön. Az Egyesült Államokban száz és száz cikke, könyvei - egy angolul is , folyóiratokban a tanulmányai semmi mást nem szolgál tak, mint Magyarország szabadságát. Sokat utazott: 1961ben együtt jártuk be DélAmerikát. A délamerikai lapoknak a legfőbb címe az volt, hogy Pro Patria Libertad - ezek Magyarország szabadságáért dolgoznak, ebben vezető helye volt Kovács Imrének; európai , kanadai útjai is egyetlenegy célt szolgáltak: hogy élve tartsa a magyar nép ügyét.
