Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 10 (330. szám) - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
4041 minősülő bűncselekményt elköve tőket szigorúan büntessék, és azokat, akiknél a feltételek megvannak, enyhébben büntessék. Azzal egyetértek, amit Kutrucz képviselő asszony elmondott, érdemes meggondolni bizonyos szigorító szabályok bevezetését, bizonyos konkrétumok bevezetését már a törv ényben, magában a büntetőeljárási törvényben. Úgy gondolom, ez az egyik olyan terület, amit érdemes átgondolni az előttünk álló hónapokban. Felmerült a védett tanú kérdésével kapcsolatban Bánk Attila képviselő úr részéről a tanúvédelem és a védelemhez való alkotmányos jog kérdése. Ez is az a terület, ahol nagyon kényesen kell vigyázni arra, hogy mi a fontosabb; illetve a két igazán fontos szempont, a büntetőigény érvényesítése és az emberi jogok érvényesülése között megtalálni azt a pallót, amely a két egyf ormán fontos szempont között az igazán járható út. Úgy gondolom, hogy a tanú védelme adott esetben van annyira fontos, hogy ezért bizonyos más jogokat érdemes korlátozni. Végül egyetlenegy kérdést szeretnék még említeni, a kétfokú eljárás kérdésé t. Erről többek között Hack Péter képviselőtársam részletesen beszélt. Azt szeretném még érvként elmondani, hogy miután megváltozik a másodfok, tehát viszonylag széles körben lesz lehetőség arra, hogy a másodfokú bíróság megváltoztassa az elsőfokú ítéletet , akár úgy, hogy lényegesen súlyosbítson, akár úgy, hogy a vádlott nincs is ott a tárgyaláson, nem lehet azt megtenni, hogy egy szűk körben legalább, de ne adjuk meg a lehetőséget az ez elleni fellebbezésre. Teljesen egyetértek azzal is, amit szintén Hack Péter képviselőtársam mondott el, de mások is, köztük Isépy Tamás is említette, hogy az ügyek nagyrészt elsőfokon húzódnak el, és egy jelentős elhúzó tényező, ha visszautalják az elsőfokra új eljárásra. Pont ez a rendszer ennek a lehetőségét szűkíti, úgy g ondolom, valóban a kétfokú eljárás nem fogja meghosszabbítani az ügyek elbírálását. Végezetül: a szakmai felkészüléssel kapcsolatban valóban nagy feladat, hogy a jogalkalmazók, a bírák, az ügyészek, az ügyvédek fel tudjanak készülni az új eljárási törvény alkalmazására, de azt hiszem, hogy ebben a lényeget szintén Hack Péter mondta ki; azt mondta, hogy aki nem lesz kellően felkészült az új szabályokra egy bizonyos idő után, az nagy valószínűséggel a jelenlegi szabályokat sem tudja felkészülten alkalmazni. A kinek az a problémája, hogy nem tudja kellően megismerni előre az ügy teljes anyagát, ma sem megy el felkészülten egy tárgyalásra. Valóban nagyobb igényeket támaszt a társadalom majd az új törvény alapján, de úgy érzem, hogy megéri; és itt vitatkoznék Bánk Attila képviselőtársammal: én mindenképpen bízom benne, hogy valóban egy hatékonyabb igazságszolgáltatást fog segíteni ez a törvényjavaslat. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kívá ne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Mivel további felszólaló nem jelentkezett, az általános vitát elnapolom, folytatására későbbi ülésünkön kerül sor. Az országgyűlési kép viselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyű lés! Soron következik az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. számú törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitájának megkezdése. Az