Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 10 (330. szám) - A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP):
4019 önmagában eggyeleggyel még nincs is probléma, némelyikkel külön is prob léma van, csak úgy együtt az összhatás egy kicsit sokkoló. A 60. §ban azt mondja a javaslat, hogy a kényszerintézkedések alkalmazásának egyéb törvényes feltételek megléte esetén is csak akkor van helye, ha kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem b iztosítható az a cél, amelyet a kényszerintézkedéssel el akarnak érni. Azt is mondja: még akkor, ha olyan költséget okozna, amely nem áll arányban az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdekkel. Ez egy szabály, önmagában talán még el is fo gadható lenne. Az egy másik kérdés, hogy ehhez a második részhez mit szól majd adott esetben az Alkotmánybíróság; az az Alkotmánybíróság, amely többször kifejtette, hogy a gazdaságossági szempontok nem játszanak szerepet alkotmányossági kérdések eldöntéséb en. Most nem arról beszélek, hogy egyetérteke a javaslat ezen elemével, csak azért erre szeretném felhívni a figyelmet. A 74. § a terhelt személyes költségmentességéről szól. Ezen igencsak elcsodálkoztunk, tisztelt képviselőtársaim, mert ezt a személyes k öltségmentességet a polgári eljárásban már hallottuk, de a büntetőeljárásban ez egy kicsit furcsa. Nem arról van szó, hogy ki viseli a bűnügyi költséget akkor, amikor a terheltet felmentik. Ha a terheltet felmentik, akkor a bűnügyi költséget az állam visel i - ez kétségtelen tény. De itt nem arról van szó, itt arról szól a történet, amikor a terheltet elítélik. Hogy ennek a szabályai pontosan hogy fognak kinézni, azt nem tudjuk, mert az nincsen benne a javaslatban, az majd egy későbbi jogszabályalkotási fel adat lesz. Sajnálom, képviselőtársaim, el kellene olvasni a törvényt - mert a törvény az, ami bele van írva. A 78. § (4) bekezdése azt mondja, hogy nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet bűncselekmény útjá n más, tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szereztek meg. Ez megint egy olyan pontja a javaslatnak, amelyik egyébként nem pontosan így, de hasonló módon a jelenlegi büntetőeljárási kódexben is benne van. De miután ott sem értünk egyet vele, itt is el kell mondani, hogy miért nem értünk egyet vele. Úgy gondoljuk: az egy dolog, hogy a törvény ellenére nem lehet bizonyítékot szerezni. Aki a törvény szabályai ellenére, annak megsértésével szerez bizonyítékot, az viselje ann ak összes következményét; ha fegyelmi következménye van, akkor fegyelmi következményét, ha büntetőjogi következménye van, akkor természetesen a büntetőjogi következményét. Ez az egyik dolog. Ettől független másik dolognak tekintjük azt, hogy a bizonyítékot - ha van, és valós - fel lehete használni a büntetőeljárás során vagy sem. Lehet, ez a legfőbb bizonyíték, amin elítélés vagy el nem ítélés múlhat. Hangsúlyozom még egyszer, hogy nem a törvénytelenül bizonyítékot szerző védelmét jelenti a mi álláspontunk . Azt, aki törvénytelenül szerez bizonyítékot, sújtsa a törvény azzal, amivel sújtania kell. Más dolog a bizonyíték felhasználása egy olyan jogrendszerben, ahol a bíró köteles indokolni, és ahol az indokolás ellen is lehet fellebbezni, pusztán az indokolás ellen. A mostani javaslat is megengedi azt, hogy pusztán az indokolás ellen fellebbezzenek. Problémáink vannak az előzetes letartóztatás szabályaival is; azért, mert egyrészt nem enged meg pusztán a cselekmény súlya alapján előzetes letartóztatást. Akkor mindig bizonyos vélelmeket bizonyítani kell, ha a súly önmagában nem elegendő. Megengedi azt, hogy előzetes letartóztatást rendeljenek el akkor, ha megalapozottan feltehető az, hogy az előkészített bűncselekményt véghez vinné, vagy újabb bűncselekményt köv etne el. De ha ténylegesen elkövetett bűncselekményt, arra az esetre már nem teszi lehetővé a javaslat. Megengedi a javaslat azt, hogy előzetes letartóztatást rendeljenek el, ha megalapozottan feltehető, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, ok irat megsemmisítésével, meghamisításával meghiúsítaná a bizonyítást a terhelt. De nem engedi meg abban az esetben, ha nem meghiúsítaná, hanem csak megkísérelné ezt meghiúsítani, vagy legalábbis, ha nehezítené az eljárást. Úgy gondoljuk, hogy ebben az esetb en is meg kellene engedni. Ráadásul ebben az utóbbi esetben az előzetes letartóztatás csak hat hónapig tarthat. Márpedig az eljárások időtartama az eddigi gyakorlat szerint is ennél lényegesen hosszabb. Épp az elmúlt alkalommal hangzott el, hogy több, mint 16 ezer olyan ügy van, ahol az elsőfokú eljárás nem fejeződött be egy éven belül.
