Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 9 (329. szám) - Béki Gabriella (SZDSZ) - a népjóléti miniszterhez - "Megszületik-e 1998. tavaszára a fogyatékos emberek jogairól szóló törvény?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János):
3907 Azt hiszem, az ellenzéki pártok polgármesterei, illetve az MSZPs és szabaddemokrata polgármesterek között is vannak kiválóak, és nem tartom szerencsésnek, ha párpolitika i szempontokból teszünk közöttük különbséget. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Köszönöm, államtitkár úr. Azt hiszem, hogy egy politik usnak sem szabad olyan hatalmi éhségben szenvedni - még egyszer hangsúlyozom ezt is: olyan hatalmi éhségben szenvedni , ami a valóságot eltorzítja. A nagyfokú hatalmi éhség számottevő látási zavart is okozhat. (Derültség a bal oldalon.) Ennek tudható be a z is, hogy a fiatal demokraták vezetője elfeledkezett arról, hogy a településeket önkormányzati képviselők irányítják - mint ahogy államtitkár úr is mondta. Ez a demokrácia egyszeregyéhez tartozik. A 32 településen viszont nem a fideszes képviselők, hanem más pártok képviselői alkotják az önkormányzatok többségét. Csak egy példát hozok fel: Kaposvárott, ahol fideszes polgármester van, a 27 képviselő közül csak 4 a fideszesek száma, s ebbe beleszámítottam a polgármester urat is. Sorolhatnám tovább ezt a felá llást, de nincs értelme. Mindezek alapján célszerű a fiatal demokratáknak hatalmi éhségüket csillapítani, s ezzel talán látásukat is javítják. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. (Dr. Világosi Gábor: Nem kívánok élni vele.) Államtitkár úr nem kíván élni a viszontválasz jogával. (Nagy zaj. - Közbekiáltások.) Azonban kéretik mind a két oldalról a kiabálásokat és a közbeszólásokat mérsékelni! A levezető elnök szeretné... (Zaj. - Az e lnök csengetéssel kér figyelmet.) ismertetni az alkotmány 27. §át, amely a következőképpen szól: "Az Országgyűlés tagjai az állampolgári, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosaihoz, az Állami Számvevőszék elnökéhez és a Magya r Nemzeti Bank elnökéhez kérdést, a kormányhoz, a kormány bármely tagjához és a legfőbb ügyészhez interpellációt és kérdést intézhetnek a feladatkörükbe tartozó minden ügyben." Úgyhogy azt szeretném kérni, ha legközelebb az azonnali kérdések órájában kérdé s megfogalmazására vagy interpelláció, illetve kérdés megfogalmazására kerül sor, akkor a kérdések megfogalmazói tanulmányozzák az alkotmány vonatkozó passzusát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) Béki Gabriella úr, a Szabad Demokraták Szövetség ének képviselője... (Élénk derültség.) A levezető elnöknek legközelebb figyelmesebben kell tanulmányoznia az elé került szöveget. Elnézést kérek a képviselő asszonytól. Béki Gabriella (SZDSZ) - a népjóléti miniszterhez - " Megszületike 1998. tavaszára a fogyatékos emberek jogairól szóló törvény?" címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője kérdést kíván feltenni a népjóléti miniszternek. A miniszter úr távol létében, amennyiben - itt most már nem fogom az előbbi hibát elkövetni - a képviselő asszony elfogadja, az államtitkár úr válaszol. (Béki Gabriella: Elfogadom.) Elfogadja a válaszadó személyét. Képviselő asszonyt illeti a szó.