Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 9 (329. szám) - Dr. Takács Imre (MSZP) - a belügyminiszterhez - "Pártállás szerint vannak-e hazánkban elit polgármesterek?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János):
3905 Itt bizony arról van szó, hogy hibázott adott esetben a Főpolgármesteri Hivatal - egyébként ez elismerésre került , hogy nem egyeztetett az ORFK köztársasági őrezreddel. Amit ön mond, hogy az elmúlt idő szakban szigorodtak a szabályok - mind a parlament védelmével kapcsolatban, mind pedig az országgyűlési képviselői irodaházat tekintve , ez valóban így van. Itt van előttem vezérőrnagy úrnak az a levele, amit Budapest főváros Főpolgármesteri Hivatalának í rt, amelyben valóban tájékoztatja őt arról, hogy a szükséges biztonsági véleményezést nem tudta elvégezni. Nem tudta elvégezni már csak azért sem, mert a tervezett kivitelezéshez úgynevezett forgalmitechnikai terv is szükségeltetik, és ez sem volt meg. Te hát ebből kifolyólag saját hatáskörben megtett mindent annak érdekében, hogy a munkálatok és a még hátra lévő engedélyezési eljárások felfüggesztésre kerüljenek. A legfrissebb tudomásom szerint ez egyébként meg is történt... (Közbeszólás.) - a mai napon. D e itt egy hiba történt, ez tagadhatatlan. Ami az ORFK köztársasági őrezredét illeti, talán az elmúlt pillanatban felolvasott levélből kitűnően ők ezt megtették. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megad om a szót Kónya Imre képviselő úrnak. DR. KÓNYA IMRE (MDNP) : Államtitkár úr, ön félreértette a szavaimat, ha úgy gondolja, hogy én a köztársasági őrezredet bírálom ebben a kérdésben. Ők valóban megtettek mindent. Én azt tartom elképesztőnek, hogy előzetese n nem értesültek. Továbbá azt tartom elképesztőnek, hogy körülbelül két hét telt el attól az időtől, hogy az őrezred értesült és föllépett állítólag a Főpolgármesteri Hivatalnál. Közben lefolyt egy kivitelezési eljárás, lefektették a csöveket. Én kíváncsi lennék, hogy mi van azokban a csövekben. (Zaj.) Tehát tulajdonképpen megtörtént egy kivitelezés jelentős összeggel, anélkül, hogy leállították volna. Ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy ha nem is tartanak mindennapos ügyekben konzultációt a belügyminisz ter és a főpolgármester, bár egy pártban és egy ügyvivői testületben vannak, ebben az esetben azért célszerű lett volna, ha nem a bürokratikus szabályokat veszik figyelembe, hanem amikor egy alkalommal találkoznak, akkor megemlíti miniszter úr a főpolgárme sternek, hogy jó lenne intézkedni és leállítani rövid úton a munkálatokat. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Világosi Gábor államtitkár úrnak. DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi álla mtitkár : Képviselő úr, biztosíthatom önt arról, hogy értettem, mire irányul az ön kérdése. Akkor ön nem értette meg azt, amit én mondtam. Itt egy szakhatósági eljárásról van szó. A szakhatósági eljárásnál bizony hiba történt, nem kérték meg a szakhatósági engedélyeket. A szakhatósági engedély kiadására az ORFK köztársasági őrezred hivatott. Amikor ez kiderült, akkor a szükséges intézkedéseket a hivatott szerv megtette. Köszönöm. (Szórványos taps.) Dr. Takács Imre (MSZP) - a belügyminiszterhez - "Pártállás szerint vannake hazánkban elit polgármesterek?" címmel ELNÖK (dr. Áder János) :