Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 2 (327. szám) - Az Országgyűlés következő ülésének összehívása - Az ülés bezárása
3783 Befejezésül szeretném javasolni, hogy a helyzetnek két megoldása van. Az egyik az, hogy a többség erejéből fakadóan megváltoztatja az alkotmányt, megszünteti a képviselői függetlenséget és egyenlőséget, kimondva azt, hogy a független képviselőknek a magyar alkotmány szerint csökkentett képviselői jogai vannak, és választói másodrendű állampolgárok. Vagy pedig a Ház intézkedik az alkot mányos rend hét év utáni teljes körű visszaállításáról. Ha ez most nem következik be a hátralévő rövid időszak alatt, akkor majd a választások után a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja ezt kezdeményezni fogja. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Én is köszönöm. Megkérdezem a kormányképviselőt, hogy kíváne felszólalni. Igen. Megadom a szót Avarkeszi Dezső igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úrnak. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a sz ót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr valóban nem először foglalkozik már azzal a kérdéssel, hogy a Magyar Országgyűlésben hátrányban vannake a független képviselők a frakciókhoz tartozó, képviselőcsoportokhoz tartozó ké pviselőkhöz képest. Én úgy gondolom, hogy a Magyar Országgyűlésben a képviselők jogai és kötelezettségei azonosak, ezeket jogszabály biztosítja. Példaként említhetném, hogy a mentelmi jog ugyanúgy illeti meg a független képviselőket, mint a frakciókhoz tar tozó képviselőket, ugyanazok az összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak rájuk, ugyanúgy részesülnek tiszteletdíjban, költségtérítésben, kedvezményekben, mint a frakciókhoz tartozó képviselők. Jogosultak ugyanazokra, ugyanolyan módon részt venni az Orszá ggyűlés munkájában, mint a frakciókhoz tartozó képviselők, hiszen például önálló képviselői indítványt nyújthatnak be, interpellációt, kérdést tehetnek föl, a szavazatuk teljesen természetesen egyenrangú a frakciókhoz tartozó képviselők által leadott szava zatokkal. A fentiek mellett is azonban tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi parlamenti rendszer a többpárti demokrácián alapul, és éppen ezért a Házszabály rendelkezései is a parlamenti frakciók létére épülnek. A parlamenti frakcióhoz tartozó képviselőkh öz képest a független képviselői státus még akkor is kivételnek tekinthető, ha különböző frakciószakadásokkal, illetve kilépésekkel, kizárásokkal valamelyest valóban megnőtt a független képviselők száma. (23.40) Mindemellett a Házszabály természetesen az ú gynevezett csoportos jogokat csak a frakciók számára biztosíthatja. Ilyen csoportos jog a magyar parlamentben a napirend előtti hozzászólás, ahol nem az egyes frakciókhoz tartozó képviselők szólhatnak hozzá, hanem a frakciók nevében a frakciók vezetői vagy helyettesei. Ezeket a jogokat valóban nem biztosítja a Házszabály a független képviselők számára. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖ K (dr. Kávássy Sándor) : Én is köszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának következő, várhatóan háromnapos ülését 1997. december 8án 15 órára hívom össze. Az ülés bezárása