Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 2 (327. szám) - Dr. Csapody Miklós (MDF) - művelődési és közoktatási miniszternek - "Mindenki által használható-e a Magyar Országos Levéltár?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
3680 Tisztelettel kérem államtitkár úron keresztül miniszter urat, hogy intézkedéseivel tegye lehetővé a levéltár normális és célirányos használatát, elnök asszonyt pedig arra, hogy legközelebb leg yen kedves biztosítani azokat az akusztikai körülményeket, amelyek között az ember mindenki számára érthetően elmondhatja a felszólalását. Előre is köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Képviselő úr, én a magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy csend legyen, de azt elsősorban a felszólalónak kell elérnie, a többi képviselő türelmével és odafigyelésével; az akusztikus körülményeket egyéb módon nem áll módomban változtatni. A kérdésre dr. Szab ó Zoltán művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár válaszol; megadom a szót. DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy bizto sítsam arról: minden kutató - legyen az tudományos vagy laikus, hazai vagy külföldi - nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is használhatja azt az Országos Levéltárat, amely valóban értük van. Használhatja azt a levéltári anyagot is, amely a Bécsi úti épületb en nyert vagy nyer elhelyezést, mégpedig a törvényben meghatározott feltételekkel és a jelenleginél sokkal jobb körülmények között. A probléma ugyanis egyáltalán nem új keletű: a levéltár 1923ban kapta meg azt a várbeli palotát, ahol pillanatnyilag is műk ödik a székhelye, azonban ez az ötvenes évek végére megtelt. A folyamatosan gyarapodó történelmi dokumentumokat sem lehetett már ezen a helyen tárolni, nemhogy a megtöbbszöröződött kutatói igényeket kielégíteni, netán a nélkülözhetetlen technikai apparátus t elhelyezni. Évtizedeken keresztül ezeket csak kényszer szülte szükségmegoldásokkal lehetett biztosítani, és az ország legértékesebb, több mint 60 ezer folyóméter terjedelmű levéltári gyűjteménye a kilencvenes évek elejére már hét telephelyen, eredetileg egészen más célra készült épületekben működött. A területi megosztottság tehát nem a Bécsi úti új épület birtokbavételével következett be, ez már évtizedek óta status quo. Minderre tekintettel a kormány 1991ben döntött úgy, hogy a Magyar Országos Levéltár tovább nem halogatható bővítését a külső Bécsi úton, a óbudai temető főbejáratától két buszmegállónyira, egy szovjet laktanya területén kell megoldani. Szeretném felhívni figyelmét, tisztelt képviselő úr: 1991ben egy olyan színezetű kormány volt hatalmon és hozta meg ezt a döntést, amely az ön politikai támogatását élvezte - az enyémet speciel nem, de ezzel a döntésével egyet kell hogy értsek. Ami az ön drága és fölösleges luxussal kiépített megoldásra tett megjegyzését illeti, azt kell mondjam, hogy nem állja meg a helyét ez a megjegyzés. A beruházás célja kezdettől fogva az volt, hogy a levéltári feladatok teljes körű ellátására alkalmas objektum alakuljon ki - ezt maradéktalanul sikerült is megvalósítani. Ez év februárjában adták át ezt az építményt, az óta 50 ezer folyóméter irat és körülbelül 150 millió mikrofilmfelvétel tárolására alkalmas raktározási helyet alakítottak ki benne. Ezen túlmenően 60 kutató egyidejű fogadására, kulturált és gyors kiszolgálására, 8 ezer kötetes szabadpolcos könyvtárral fel szerelt kutatóterem kialakítására került sor. A beruházás teljes költsége 1,8 milliárd forint volt, ezért az árért 12 ezer négyzetméter hasznos alapterületet kaptunk, úgyhogy a költségek sem nevezhetőek túlzottnak. Álláspontom szerint az lenne a túlzott és megengedhetetlen luxus, ha nem használnánk ki maradéktalanul az új épület adta lehetőségeket, és minden szakmai racionalitást nélkülözve azt csak raktárként üzemeltetnénk. Ráadásul képviselő úrnak az a problémája, hogy az iratok a folyamatos odavisszaszá llítgatással sérülhetnének, ekkor válna igazán veszélyessé, hiszen ebben az esetben kellene minden kutatási alkalommal a raktárból beszállítani a Várba, majd onnan visszaszállítani az iratokat. Ami az új létesítmény földrajzi elhelyezkedését illeti: hadd h ívjam fel a figyelmet arra, hogy általános gyakorlat a fejlett országokban, hogy az új levéltárakat a központtól távolabb, a kevésbé szennyezett, kevésbé zsúfolt és - tegyük hozzá - alacsonyabb telekárú területen helyezik el. Így
