Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 2 (327. szám) - Demeter Ervin (MDF) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - "Magánzsebekbe kerülnek-e közpénzek, avagy az Autó-Híd Rt.-nek nyújtott állami támogatásról" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DEMETER ERVIN (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DEMETER ERVIN (MDF):
3675 Kérem türelmüket! Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Megadom a szót. KUNCZE G ÁBOR belügyminiszter : Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondta, hogy úgy viselkedtem, mintha a kisgazda frakció tagja lennék. Őszintén szólva, három és fél éves miniszteri ténykedésem ideje alatt ilyen súlyos támadás még nem ért ebben a parlamentben. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.) Másrészt hadd mondjam meg önnek, hogy ezek szerint önt egy másik dologról sem tájékoztatták, tisztelt képviselő úr. Nevezetesen arról, hogy október 16án döntött úgy az önkormányza t, hogy 30 millió forintot biztosít az ott lévő családoknak a kiköltöztetésekre. Azt azért mégsem állíthatja a képviselő úr, hogy az én november 25ei telefonomtól annyira megijedtek, hogy már 16án - októberben - döntést hoztak a 30 millió forintról. Kösz önöm szépen a figyelmet. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Torgyán József: Nem ez a kérdés, csak nem értette meg a miniszter úr!) Demeter Ervin (MDF) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hez - "Magánzsebekbe kerülneke közpénzek, avagy az AutóHíd Rt.nek nyújtott állami támogatásról" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Én is köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Demeter Ervin úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek: "Magánzsebekbe kerülneke közpénzek, avagy az AutóHíd Rt.nek nyújtott állami támogatásról" címmel. Megadom a szót Demeter Ervin képviselő úrnak. Kérdezem, képviselő úr, hogy elfogadjae az államtitk ár asszony válaszát a miniszter úr távollétében. DEMETER ERVIN (MDF) : Igen, gondolom, a miniszter úr ellátta információval. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megadom a szót Demeter Ervin képviselő úrnak. DEMETER ERVIN (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Környezetvédelmi Alapból az AutóHíd Részvénytársaság támogatást kért és kapott nagynyomású földgázzal mint üzemanyaggal történő autózás elterjesztéséhez. A támogatás összege 70 millió forint. Azt tudj uk, hogy a részvénytársaság jelenleg felszámolás alatt áll. Egy vizsgálati jelentés tanúsága szerint - amit nem ellenzéki képviselők készítettek - a jelen helyzetben, amikor felszámolás alatt áll az AutóHíd Rt., arra semmi remény nincs, hogy készpénzzel k i tudja egyenlíteni a 70 millió forint kamatmentes támogatási hitelét. A Központi Környezetvédelmi Alap helytelen felhasználására már az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet. Nézzük, mit tartalmaz pontosan,szó szerint az AutóHíd Rt. pályázatával ka pcsolatban az ÁSZ vizsgálata: "A gépjárművek gázüzemi átállítása ugyancsak környezetvédelmi érdek, az alap erre a célra több mint félmilliárd forintot fordított. A pénzeszközök felhasználását szintén nem lehet hatékonynak minősíteni. E témakörben nyújtott be pályázatot az AutóHíd Rt. 1993 áprilisában földgáztöltőállomás létesítésének finanszírozására kértek támogatást, a bizottság erre 10 millió forint támogatást adott. A beruházás befejezéséhez 1994 végén újabb 60 millió forintot kértek és kaptak annak e llenére, hogy az addig vállalt feladatokat nem teljesítették." A támogatott célok