Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 16 (298. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
360 interpellációk, kérdések kapcsán is rendszeres en nyílik mód arra, hogy ezekről a kérdésekről itt a Parlament falai között is szót váltsunk. Általánosságban persze megállapítható, hogy az elmúlt években a reáljövedelem csökkenése mellett a jövedelmek lényegesen differenciálódtak. A legmagasabb jövedelm ű egymillió állampolgár egy főre jutó jövedelme hatszor akkora, mint a legalacsonyabb jövedelműeké. (Gyimóthy Géza: 160szor, öreg!) A létminimum, a kisebb jövedelemből élők száma ugyanakkor emelkedett, jelenleg 22,5 millió főre becsülhető számuk. A probl éma kezelése más eszközrendszert igényel a kormánytól azok esetében, akiknél a szegénység stabilizációját kell megelőzni, és más azoknál, akiknek koruknál, egészségi állapotuknál fogva csak arra van kilátásuk, hogy tartósan a szociális támogatási rendszer útján kapjanak segítséget. Szerencsére ez a szűkebb réteg. A kormány rövid távon a szegénységgel leginkább sújtott nyugdíjasok, tartósan munkanélküliek és alacsony jövedelmű gyermekes családok szociális helyzetének javítását tűzte ki célul. Nem gondolom, h ogy a kormányt szociális érzéketlenséggel lehet vádolni akkor, amikor a szociális jövedelmek egy részénél jelentős mértékű reálértékemelést tervezett a parlament elé benyújtott 1998. évi költségvetési törvény javaslatában, és emellett minden szociális ell átás esetében garantálja legalább a reálérték megőrzését. A nyugdíjak következő évre tervezett 19 plusz 2,5 százalékos mértékű emelése ugyanis lényegesen magasabb, mint a tervezett 13,5 százalékos árindexemelkedés. Mivel a szociális ellátások többsége az öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez igazodik, az időseknek, a rokkantaknak, a tartósan munkanélkülieknek járó szociális ellátások jelentős része is meg fogja haladni a tervezett infláció mértékét. (8.50) A gyermekes családok megsegítésére a közelmúltban a kormány komplex csomagot nyújtott be a parlamentnek. Ennek eredményeként a még ez év novemberében hatályba lépő gyermekvédelmi törvény szerint a gyámhivatalok mellett gyermekvédelmi szolgálatok épülnek ki, és a gyermeket nevelő családok széles körét fogj a megilletni a rendszeres gyermekvédelmi támogatás. A családi pótlék, a gyermeknevelési segély és a gyermeknevelési támogatás címén a következő évben betervezett keret mintegy húszmilliárd forinttal fogja meghaladni az 1997. évit, ami a költségvetési törvé ny jóváhagyása esetén feltétlenül biztosítani fogja a reálérték megőrzését. Ezen túlmenően rendszeres gyermekvédelmi támogatásra mintegy húszmilliárd forint lesz fordítható, mely együttesen szintén lényeges segítséget nyújt a nehéz helyzetben élő családokn ak. További pénzeszközök fordíthatók a szociális szolgáltatások kiépítésére, a meglévők bővítésére, ezzel a gondozási hiányok enyhítése mellett a foglalkoztatás területén is jelentős létszámbővítés várható a szociális ágazatban. A gyermekjóléti törvény hat ásaként például mintegy ezer új munkahely kialakításával lehet számolni, valamint a tervek szerint a szociális intézmények is bővíthetnek munkahelyet, amire egyébként a tárca többéves programot készített elő. A kormány szociális érzéketlenségével természet esen nem értünk egyet, ugyanakkor elfogadjuk azt a kritikát, hogy a tervezett intézkedések a tényleges szükségletekhez képest önkorlátozóak. Kénytelenek vagyunk ugyanis figyelembe venni az ország gazdasági teljesítőképességét, és csak azzal összhangban ter vezhetjük intézkedéseinket. Nos, képviselőtársam, tudom, hogy önt napirend előtti megszólalásában az vezérelte, hogy országvilág előtt láttassa, a Független Kisgazdapárt mennyire aggódik az ország sorsáért. Bízom benne, hogy eljön egyszer az az idő, amiko r az érzelem mellett a tények is meghatározóak lesznek megnyilvánulásában. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Pusztai Erzsébet fra kcióvezetőhelyettes, a Magyar Demokrata Néppárt részéről, "Mi a betegek érdeke?" címmel. Megadom a szót dr. Pusztai Erzsébet frakcióvezetőhelyettesnek.