Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 16 (298. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF):
356 ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki akár a rádió, akár a televízió nyilvánossága elő tt figyelemmel kíséri mai napi munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Póda Jenő és Szili Sándor jegyző urak lesznek segítségemre. Napirenden kívüli felszó lalók: ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Dobos Krisztina frakcióvezetőhelyettes asszony, a Magyar Demokrata Fórum részéről, "Már a NAT sem elég rossz?" címmel. Megadom a szót dr. Do bos Krisztinának. DR. DOBOS KRISZTINA (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Mindazok, akik a nyár folyamán látták a Művelődési Minisztérium által finanszírozott műsort, megtudhatták, hogy az elkövetkezendő generáció már NATgyerekeket fog jelenteni. Sőt, a Művelődési Minisztériumban egy új szót is alkottak azokra, akik nem értenek egyet a NAT bevezetésével, bár részt vettek a kidolgozásában: ők a NAT árulói. És vannak NATnyugdíjasok: azok, akik nem vállalják, hogy a NAT bev ezetésében részt vesznek. Most mégis nem erről szeretnék szólni, hanem arról a suttyomban létrehozott tartalomfejlesztésről, amit a Művelődési Minisztérium a Közbeszerzési Értesítőben hirdetett meg, méghozzá digitális alapú tartalomfejlesztésre, kikerülve a Köznevelési Tanácsot, kikerülve a Közoktatáspolitikai Tanácsot, amelyben nemcsak szakmai szervezetek, hanem szülők is részt vesznek, kikerülve amúgy a tartalomfejlesztés normális rendjét, hogy a társadalommal, az emberekkel megvitassák, hogy mit is kell ene majdan egy általános, illetve egy középiskolásnak tudnia. Azt mondhatnák önök, hogy ez a kikerülés - hogy nem törvényesen járt el a Művelődési Minisztérium, és csak a Közbeszerzési Értesítőben hirdette meg, nem a Művelődési Minisztérium hivatalos lapjá ban vagy a Köznevelésben, ami szintén a Művelődési Minisztérium által finanszírozott - nem olyan nagy probléma. Mégis azt kell mondanom, hogy sokkal nagyobb a probléma, hiszen ez a tartalomfejlesztés képi, hangi és írásbeli megjelenítést mutat, és ha beleg ondolnak abba, hogy az általam felolvasott következő témák mit tartalmaznak, akkor úgy gondolom, joggal borzadnak el az itt lévő parlamenti képviselők, de maga a közvélemény is. A 97 210es téma: a vér, vér a biológiában. És a következő mondat: nagy mészárlások, véreskezű uralkodók a történelemből kiemelve, legvéresebb alkotások, Shakespeare: Titus Andronicus - vérbosszú az operában. Tisztelt Képviselőtársaim! Szívesen felajánlom az orvosi segítséget annak, akinek a második gondolata a v érrel kapcsolatosan a nagy mészárlások, akinek nem jut eszébe, hogy a vér talán közösséget is jelent, akinek nem jut eszébe, hogy vannak az élettel kapcsolatos kérdések, hanem kifejezetten csak ezek a problémák jutnak az eszébe. De mondhatom a következőt: halál. Ez is egy kiemelt témakör, 97 215ös számmal: a halál mint biológiai folyamat, különböző vallások viszonya a halálhoz, a halálhoz való viszonyulás, öregek kizárása a közösségből, eutanázia. Vajon hány 1213 éves gyereknek kell ezeket megjeleníteni k épekben, hangban és szövegben, megnéznie az órán, és ezek után mit várunk ezektől a gyerekektől? Van más téma is, hogy barátságosabb legyen a kérdés: a család. A család mint társadalmi fogalom, az ősközösségtől kezdve. Szeretném a Művelődési Minisztérium t isztelt képviselőinek