Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 25 (325. szám) - A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - TOKÁR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ):
3505 ELNÖK (dr. Kávássy Sá ndor) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 3544. pontjai alapján. Megkérdezem: kíváne felszólalni valaki? Tokár István képviselő úr, az MSZPfrakcióból. Me gadom a szót. TOKÁR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én az ajánlás 39. pontjához kívánok hozzászólni, amely a törvény kihirdetésének hatálybalépéséről szól, és ehhez adtunk be képviselőtársaimmal együtt módosító indítványt, összekötve az összeférh etetlenség elfogadásával. Úgy ítéljük meg, hogy az a 180 nap, amely a törvénytervezetben szerepel hatálybalépésre, rendkívül hosszú idő, és nem is indokolt. A kamarák nyilatkozatuk alapján képesek arra, hogy akár a törvény kihirdetését követő napon is a mó dosításnak eleget tudjanak tenni. A kormány ezt az álláspontot nem támogatta. Kapcsolódó módosító indítványt nyújtottam be Gombos András képviselőtársammal. E 180 nap és a mostani ajánlás közé egy kompromisszumot iktattunk, és 30 nap hatályba lépé st javaslunk előírni azzal a fenntartással, hogy továbbra is maradjon érvényben az általunk javasolt 180 nap a gazdajegyzőknél az összeférhetetlenség megszüntetésére. A kormány ezt támogatja, hogy gazdajegyző ne legyen kamarai tisztségviselő, ennek azonban , úgy gondolom, kellő időt kell adni, hogy ez az összeférhetetlenség megszüntethető legyen. Annál is inkább, mert a kamarai választások most zajlottak, a területi kamarák éppen hogy befejezték a választásokat, az országos még nem tette meg, ezért szinte ki vihetetlen lenne, hogy ez a dolog azonnal életbe lépjen, erre 180 napos határidőt mindenképpen indokoltnak tartunk. Megerősítem, és ismét kérem a kormányt, hogy fontolja meg a javaslatunkat, hogy ne hagyjunk ilyen hosszú hatályba lépést a törvénymódosításn ak, 30 nap múlva lépjen hatályba, hogy lehetőleg egy egész gazdasági évet kezdjenek a kamarák januártól, és akkor nem menet közben kerül sor a módosításra, hanem év elejétől. Kérem a javaslatunk szíves megfontolását. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kávássy Sán dor) : Megköszönöm. Gombos András képviselő úr jelentkezett, az SZDSZből. Megadom a szót. DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Azon túlmenően, amit Tokár képviselőtársam az előbb itt elmondott, ennek a módosító indítványnak, jelesül a 39. pontban megfogalmazott módosító indítványnak az érdekében én szeretném a kormány szíves figyelmét fölhívni arra, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvény párhuzamos tárgyalás alatt van az egyéni vállalkozásokról szóló törvénnyel. A kettő annyira összefügg egymással, hogy érdemes ezen is elgondolkozni, és talán így a kettő össze tud jönni. A kormány által előterjesztett javaslat szerint az egyéni vállalkozásról szóló törvényjavaslat 9. §a arról intézkedik, hogy ez a törvény, már az egyéni vállalkozásról sz óló törvény 1998. július 1én lép hatályba. Ugyanakkor, hogyha megnézzük az ajánlást, amelyik ennek az egyéni vállalkozásról szóló törvénymódosításnak a módosító javaslatait tartalmazza, akkor a 12/2. pontban a foglalkoztatási bizottságnak van egy olyan mó dosító javaslata, amit a kormány egyébként támogat, hogy a törvény kihirdetését követően legkésőbb 1998. február 28. napjáig kihirdetett rendeletben ezt a 9. § (3) bekezdésében szereplő nyilvántartási és iratátadási rendet, a vállalkozói igazolvány formai követelményeit szabályoznia kell. Én úgy gondolom, hogy itt az időpontok és a hatályba léptetés között, valamint a kormányrendelet időpontja között nagyon komoly feszültség van, és úgy gondolom, az a véleményünk, hogy amennyiben a gazdasági kamarákról szól ó törvényjavaslat még ebben az évben kihirdetésre kerülne és hatályba lépne, abban az esetben a kormány által támogatott