Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 11 (321. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
2897 10 ezer ágyat gond nélkül kivonni a rendszerből". Nos, mi már akkor is elmondtuk, hogy az egészségügy reformját ágyszámcsökkentéssel megoldani nem lehet. Az az indok, az az érv, hogy ágyszámcsökkentéssel megtakarításokat lehet elérni, nem igaz. Ez na gyon gyorsan be is bizonyosodott, egy fillér megtakarítást nem lehetett elérni az ágyszámcsökkentésből, sőt átmenetileg még többletkiadásokkal is járt. Valójában a kapacitástörvény szándéka az volt, hogy kórházi osztályokat, illetve bizonyos esetekben fővá rosi, illetve vidéki kis kórházakat akartak bezárni és ennek kapcsán egészségügyi dolgozókat elbocsátani. Volt olyan vidéki kis kórház, amelyet a bezárástól csak az mentett meg, hogy az ott dolgozók és a településen élők bátran kiálltak és megvédték kórház ukat a bezárástól. Ha megnézzük, hogy mit ír erről a törvényről, illetve erről az akcióról az Állami Számvevőszék, akkor a következőket olvashatjuk: "Az intézményekre gyakorolt hatás alapján jogosan lehet az 1996. évi finanszírozási rendszer csődjéről besz élni, amihez hasonló megrázkódtatást az egészségügyi ellátórendszer maradandó károsodás nélkül valószínűleg már nem lesz képes elviselni. A helyzet kialakulásáért elsődlegesen a Népjóléti Minisztérium felelőssége vethető fel." Felhívom tisztelt képviselőtá rsaim figyelmét arra, most először fordult elő az, hogy az Állami Számvevőszék a jelentésében egy minisztérium szakmai alkalmasságát kérdőjelezte meg. Ilyenre még nem volt példa. Ugyancsak alátámasztja az egykori álláspontunkat az Állami Számvevőszék vélem énye a kórházkonszolidációval kapcsolatban. A 4 milliárdos hitel semmi másra nem volt alkalmas, mint a kórházcsődök bővített újratermelésére. A kórházak csődjének java része egyébként nem a felelőtlen gazdálkodásból állt elő, hanem az alulfinanszírozás mi att állt elő ez a bizonyos deficit. 1996ban folytatódott a Hornkormány régi háborúja a fogak ellen, az önkormányzati fogászatok jelentős részét megszüntették a fenntartók. A kormány ugyan 2,5 milliárd forinttal növelte papíron a fogászat támogatását, ám a már jól ismert kapkodó és átgondolatlan szabályozás miatt végül a pénznek csak kevesebb mint egyharmada jutott el a fogorvosokhoz. Különösen alakult a házi betegápolás kérdése. A nagy sikerű kockázatkezelés köréből ez évben ugyanis átkerült a költségveté si előirányzatok körébe ez a feladat, a házi betegápolás. Felhívnám tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az otthonápolás támogatását azért kezdte el a társadalombiztosítás, mert ez jóval olcsóbb ellátási formát jelenthetne, mint a kórházi ellátás . A kockázatkezelő kuratóriumoknak - a vizsgálóbizottság megállapítása szerint - viszont sikerült olyan programokat finanszíroznia, amelyek lényegesen drágábban oldották meg a betegek ápolását, mint az aktív kórházi ellátás. Nos, 1996ban úgy került költsé gvetési körbe ez az ellátási forma, hogy csupán az alábbi szakmai kérdéseket nem tisztázták: kiket lehet otthon ápolni, hogyan kell otthon ápolni, és ki rendelheti el az otthonápolást? Valószínűleg egyébként ennek is köszönhető volt, hogy az előirányzott 6 00 millió forintból mindössze 25 milliót sikerült kifizetni a szolgáltatóknak. Érdekes módon ennek ellenére '97re már 1 milliárd 250 millió forintot irányoztak elő erre a célra, amit a fentiekre való tekintettel márciusban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyesen 400 millió forintra csökkentett. Az, hogy a népjóléti miniszter úr levélben kérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a keret emelését, minden valószínűség szerint teljesen független attól, hogy a miniszter úr felesége az egyik otth onápolásban érdekelt cég alkalmazottja. Minden bizonnyal semmi összefüggés nincs. Természetesen a nagy ínség mellett volt pénzbőség is. A kockázatkezelő kuratóriumok ebben az évben ugyan már csak 360 millió forintot költöttek el a járulékfizetők pénzéből, az Állami Számvevőszék továbbra is aggályosnak ítéli a hasznosulást, és úgy találta, hogy továbbra is nyilvánvaló lobbyérdekek érvényesültek. A vagyonkezelés az egészségbiztosítónál továbbra is törvénytelenül folyt, az elnökség rendszeresen elvonta a közgy űlés hatáskörét. A vagyonkezelés eredménye pedig továbbra is vagyonvesztés volt. A vagyonvesztés egyébként a nyugdíjbiztosító vagyonkezelésére is jellemző. Megállapítható tehát, hogy a biztosítottak vagyonával való felelős gazdálkodás - mint fogalom - hián yzik a társadalombiztosítás történelméből, illetve történetéből.
