Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 10 (320. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP):
2873 hangoznak el javaslatként a korábbi tervezet kapcsán, és azt gondolom, hogy érdemelnek némi reflexiót. Először is a civil szervezetekkel kapcsolatosan minden olyan javaslat kapcsán a nyitottságomat szeretném jelezni, amel yik bővíteni kívánja az együttműködők körét és az együttműködés lehetőségét. Tehát meg fogom vizsgálni egyrészt azt, amit Juhászné Lévai Katalin képviselő asszony megemlített, vagy amit Szabó Rudolfné képviselő asszony erről mondott. Ha a törvény kapcsán, akkor a törvény kapcsán, ha a szabályozás kapcsán - amiről én is azt gondolom, hogy jó, ha a törvény kimondja, hogy kötelezővé kell tenni , akkor a miniszteri szabályozás kapcsán fogjuk meglépni ezeket az egyébként logikus felvetéseket. Egy kérdést szeret nék még érinteni, ami a korszerű munkahelyteremtés dolgát illeti. Be kell valljam, hogy a javasolt elgondolás indítékai között két nagyon lényeges cél szerepel. Az egyikre kitértek a térségi célokat illetően. Természetes módon, mint ahogy eddig is, a decen tralizált kereteket is elsősorban azok a térségek kapták, ahol a legnagyobb az elmaradás, legnagyobb a feszültség és legnagyobb a teljesítmény az emberek munkába vonását illetően. Tehát ha orientál az Országgyűlés, akkor azt jól teszi, de enélkül is ilyen irányba mozdul el a decentralizálás, a szociális partnereknek hála. A másik cél az, hogy a régió országai közül próbáljuk meg vonzóvá tenni Magyarország munkaerőpiacát. Tehát nemcsak a belső kistérségek viszonyrendszerében, hanem mondjuk csehlengyelmagya r viszonylatban is kell állnunk a munkaerőpiaci versenyt akkor, amikor egy jelentős zöldmezős beruházással munkahelyek százait lehet a régión belül orientálni adott esetben Magyarország felé. Itt nem elegendőek csak az adó- vagy az egyéb kedvezmények, ame lyek egyébként jó irányúak és pártolom, hogy az Országgyűlés így döntött az adótörvények vitájában, de szükséges, hogy a munkaerőpiaci eszközrendszernek, a szociális partnereknek is legyen lehetőségük ezt Magyarország irányába orientálni. Tehát ezért is é rvelek amellett, hogy legyen ilyen eszközünk, és persze úgy szabályozzuk ezt, ahogy a hazai hatékonyság leginkább kívánja. Nyilván, ha már itthon orientálhatjuk, akkor a fejletlenebb régiók irányába próbáljuk meg vinni a befektetők érdeklődését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra jövő heti ülésünkön kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett dr. Tímár György képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót a Házszabály rendelkezései alapján ötperces időkeretben. (Dr. Tímár György a pulpitushoz megy.) Nem kell kijönni, képvise lő úr! Csak mondom, az egyszerűség kedvéért legközelebb a helyéről is el tudja mondani a napirend utániját, nem kell ezért a pulpitushoz fáradni, de most már, ha itt van, akkor mondja el innen. DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. (Dr. Kis Z oltán: És öt perc az idő!) Öt perc. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan súlyos problémát szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, amely gyakorlatilag országunk lakosságának többségét érinti. Minden polgár valahol lakik. Mindannyiunknak, kivéve azon s zerencsétlen sorsú polgártársainkat, akiknek nem jut fedél, tehát mindannyiunknak van lakása. A magyar lakásállomány, sajnos, 60 éven keresztül nem volt olyan módon kezelve, olyan módon kézben tartva,