Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 10 (320. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
2861 támogatását szolgáló pályázati felhívás, amit egyébként be is mutatok (Fel mutatja az iratot.) , és ez a '98as Központi Környezetvédelmi Alapban is támogatási célként szerepel fog. Az FM, tehát az önök által célzott és átirányításra célzott tárca ennek mindössze csak egy szegmensével foglalkozik. Sokkal inkább megoldást kínál az, amit a Központi Környezetvédelmi Alap pályázatában ebben nyújtani tudunk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tis ztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Én a Hajdúszoboszlót elkerülő 4es számú úttal kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot mondani, amihez módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottam be. Nagyon jól tudom, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak milyen nagy gondjai vannak és azt is jól tudom, hogy mindenkinek csak addig lehet nyújtózkodni, ameddig a takarója ér és azt is jól tudom, nagyon, de nagyon sok település várja azt, hogy az elkerülő út megépüljön. Azonban azt his zem, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az idegenforgalom és a gyógyidegenforgalom egyre inkább meghatározó tényezővé válik a nemzetgazdaságban; ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy 1994ben mintegy 30 millió forint volt a devizabevételi aktívum az idegen forgalomból, a múlt évben durván 400 millió, az idén várhatóan majd 900 millió forint lesz az idegenforgalomból származó bevétel, tehát az a bevétel, ami aktívumként jelentkezik és ha hozzátesszük azt, hogy a gyógyidegenforgalom ehhez nagy mértékben hozzá járul; és ha hozzátesszük azt, hogy a gyógyfürdők közül a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben van a legnagyobb forgalom a magyarországi gyógyfürdőket figyelembe véve, és nagyon sok német és más külföldi turista látogatja ezt a gyógyfürdőt - azt a gyógyfürdőt, ah onnan a 4es számú út durván 5060 méteres távolságban van, és valóban dübörögnek a kamionok , akkor, azt hiszem, én nemcsak hajdúszoboszlói érdeket képviselek ennél a gondolatnál, hanem nemzetgazdasági érdeket is, hiszen természetes az, hogy valamennyiün k érdeke, hogy a fizetési mérleg aktívuma javuljon, a külkereskedelmi mérleg passzívumát az idegenforgalom aktívuma javítsa. Ha ezek a tények egyértelműen igazak, akkor a módosító javaslatomnak van értelme. Jól tudom, és a miniszter úrral sokszor tárgyalta m és a minisztériummal is tárgyaltam, jóindulattal kezelik ezt a témát. Tudom azt, hogy milyen gondjaik vannak az úthálózat fejlesztése kapcsán, de azt hiszem, itt primátust kell élvezzen a nemzetgazdaság szempontjából az a tény, hogy az idegenforgalom tov ábbfejlődjön, és a nagy zaj, a rossz levegő miatt ne hagyják el a külföldi turisták Hajdúszoboszlót. Úgy gondolom, az is egy új jelenség, hogy a hazai vállalatok keleti piacra irányuló befektetési kedve is megnő - ezt, legalábbis a Versenyben a világgal cí mű tanulmány is igazolja, a Közgazdaságtudományi Egyetem tanulmánya , és a 3as út biztosan segít ezen a helyzeten. De felteszi az ember a kérdést, ha a 3as útért fizetni kell, a 4es útért nem kell fizetni, akkor vajon minden keletre irányuló forgalom a 3as úton bonyolódike le, vagy nem lesze a 4esen is jelentős forgalom. (18.10) Ez tovább nehezíti majd a hajdúszoboszlói gyógyfürdő helyzetét. Jól tudom, hogy a miniszter úrnak és a minisztériumnak milyen gondjai vannak, de én bízom abban, hogy ha már a terv elkészült, ha már a helyi önkormányzat is hajlandó a következő évben 50 millió forintot adni, amennyiben a központi költségvetés is hozzájárul ehhez az építéshez, ha a területfejlesztési tanács is hajlandó erre - amennyiben a központi költségvetés h ozzájárul , akkor szerintem nyilvánvaló, hogy ezt a gondot meg kell oldani. Nem mint hajdúszoboszlói állampolgár mondom én ezt, hanem mint a magyar nemzetgazdaság érdekeit képviselő állampolgár.