Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 4 (319. szám) - Dr. Homoki János (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "A rendőrség mélyrepülése közben bombákkal köszöntött az országra a terrorizmus" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP):
2756 Várom miniszter úr válaszát. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.) ELNÖK ( dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Az interpellációra Kuncze Gábor belügyminiszter úr válaszol. Megadom a szót. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr azt a bűncselekményfajtát állította interpellációs kérdése közép pontjába, amely valóban egyrészt irritálja Magyarországon a társadalmat, a lakosságot, természetesen éppen emiatt foglalkozik vele kiemelten a rendőrség. Rögtön hozzá kell tennem, hogy ez az a bűncselekménytípus, amely sajnos az egész világon és Európában is egyre inkább terjedőben van. Ezeknek az ügyeknek valóban jellemzője - ahogy képviselő úr is említette , hogy a háttérben többnyire a leszámolás, a bandák egymás közötti harca zajlik. Az említett ügyek egy része összefügg egymással, más része egyedi jel legűnek tekinthető. Még közös jellemzőjük, hogy általában felbérelt emberek hajtják végre ezeket a robbantásokat. Az igazi felbujtók természetesen a háttérben maradnak. Éppen ezért fordít a rendőrség nagy gondot mindezen ügyek hátterének feldolgozására. Bá r hozzá kell tennem, hogy a képviselő úr által felsorolt robbantásos ügyek egy részének tetteseit egyébként a rendőrség felderítette. Van olyan ügy is, ahol már a tárgyalás is megkezdődött. Ami a háttér felderítését illeti, tájékoztatom képviselő urat, hog y az ön által említett ügyek közül 18 fő ellen összesen 88 bűncselekmény esetében már vádemelési javaslatot tett a rendőrség, és természetesen nagy erőkkel folytatja tovább ezen ügyek hátterének és maguknak a konkrét ügyeknek a felderítését is. Nyilvánvaló , hogy becsületes embernek és hivatalos, a törvények talaján álló szervezetnek nem lehet érdeke az, hogy ezen ügyek szaporodjanak, nem lehet érdeke az, hogy a polgárok félelemben vagy bizonytalanságban éljenek. Éppen annak érdekében követ el a rendőrség mi ndent ezen ügyek megfékezése érdekében, hogy a polgárok biztonságérzetét ezen a téren is javítani legyen képes. Ami pedig az elkövetkezendő időszak teendőit illeti, azért történtek a személyi változások is, hogy a rendőrség olyan állapotba kerüljön, hogy k épes legyen ezen ügyekben eredményeket felmutatni. Ezt a célt szolgálta a rendőrség átszervezése, az idén bevezetett technikai fejlesztése. Ezt a célt szolgálja az elindított hároméves fejlesztési program, amely egyrészt a rendőrség létszámának növelésével , reagálóképességének növelésével, technikai felszereltségének növelésével, megerősített szervezeti egységeivel, illetve a folyamatosan erősítendő képzéssel és továbbképzéssel mindmind azt a célt szolgálja, hogy a rendőrség ezen a területen is mindnyájunk érdekében hatékonyabb lehessen. Ez a cselekvési program természetesen független a választási időpontoktól, hiszen mindnyájunk érdeke a rendőrséget megfelelő állapotban tartani, azért, hogy megfelelhessen azoknak az egyébként egyre növekvő elvárásoknak, am elyeket a társadalom támaszt vele szemben. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Miniszter Úr! A bűnmegelőzési program ellenére a terror elborította az országot. Az ország közbiztonsága a mélypontjára süllyedt. Miközben a rendőrség által vállalkozóknak nevezett maffiózók robbantgatják egymást, egyre nagyobb számban esnek áldozatul a ro bbantásoknak ártatlan állampolgárok is. A sok százezer becsületes vállalkozó, akik nem maffiáznak, hanem dolgoznak és adót fizetnek, ezt kikérik maguknak! Vasárnap éjjel egy jugoszláv gyártmányú M57es rakétát lőttek ki a Mol zalaegerszegi telepére, majd h ajnalban Szeged belvárosában egy 300as Mercedest robbantottak fel a gazdájával együtt