Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 15 (297. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
267 korábban. Ezek nagyon kedvező fejlemények, de nem tudom, hogy mi köze van ehhez a kormányzati tevékenységnek; hacsak nem tételezem fel, hogy a gondviselés magyarbarátsága eleve előre látta és eleve leszámítolta a közelmúltban megkötött magyarvatikáni megállapodást, amelyet egyébként a kisebb kormányzópárt erősen nehezményezett. Tehá t ez nem kormányzati teljesítmény, erre sikerkatedrálist nemigen lehet építeni. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a rendszerváltás hetedik évében végre beindul az a magyar gazdaság - hát nem a kezdet kezdetén, hanem később jönnek bizonyos eredmények, for dulnak termőre korábbi befektetések! És a veszteségek, amibe ez kerül? A keleti harcmodor valóban nem ügyel a veszteségekre, a veszteségek nagyságára - de a közgazdasági gondolkodás a ráfordítások és a megtérülések nagyságrendjét veti egybe! Hát bizony 700 milliárd forintos privatizációs bevétellel, az 199596os 17 százalékos reálbércsökkenéssel és 23 százalékos reálnyugdíjcsökkenéssel szűkített vásárlóerő nyomán nem volt olyan ördögi dolog az egyensúlyi viszonyokat javítani! És végül arról se feledkezzün k meg a veszteségrovatban, bár nem tartom szerencsésnek azt a korábbi haditudósítókra emlékeztető munkamegosztást, hogy az egyik fél a veszteségeket, a másik pedig az ellenfél veszteségeit vagy a saját eredményeket értékeli, de hát azért az is hozzátartozi k a helyzethez, hogy a kormány gazdaságpolitikája jövőfelélésből szerzett nagyobb egyensúlyi megtakarításokat, a kutatásfejlesztési költségvetés megnyirbálásából, az oktatás, egészségügy, infrastruktúrafejlesztés terén elért megtakarításokból! Ennek a pót lásáról majd valamikor a jövőben kell gondoskodni. Én nem helyeznék akkora hangsúlyt a jó hangulatra, ahogy ezt miniszterelnök úr tette, hogy a lakosság már érzi a kedvező változásokat, hiszen csak azok tudják elfelejteni, akik örülnek az ígéreteknek, és a zt mondják, hogy bár minden év választási év lenne, hogy bizony az oktatási tanév az nagyobb költségvetéssel indult, hogy bizony, aki nem tudott nyaralni, az nem kiváló hangulatban éli meg a jelent. (15.40) Vigyázzunk erre! Nem lehet gazdaságpolitikát épít eni, nem elég csak egy választási év növekedési pályáját megalapítani, hanem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) egy hosszú távú, tartós fejlődési pályát kell kialakítani, és akkor mindannyian közösen örülhetünk. Köszön öm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Akar László államtitkár úrnak. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Őszintén örülök, hogy képv iselő úr is csatlakozott mások véleményéhez, amikor elismerte, hogy valóban a magyar gazdaságban világosan láthatóan pozitív fejlemények történtek ebben az esztendőben. Azt hiszem, ma már nem kell nagyon nagy bátorság, hogy valaki ezt elmondja, hiszen ha c sak az elmúlt hét fejleményeit vesszük, hétfőn az IMF igazgatótanácsa tárgyalta meg - és fogadta el - az utolsó alkalommal a készenléti hitelmegállapodás végrehajtása során a magyar országjelentést. Ez azt jelenti, hogy ha csak valamilyen fatális dolog nem történik a hátralévő néhány hónapban, akkor azt mondhatjuk, hogy sikeresen teljesítette az ország a vállalt programot, ami azért óriási dolog, hiszen az előző kormánynak például nem sikerült az akkori programot teljesítenie. Sőt, ha visszanézünk az elmúlt 10 vagy 15 évre, sajnos elég ritkán sikerült sikeresen végrehajtani programokat. Azt gondolom tehát, hogy egy ilyen szigorú nemzetközi pénzintézet véleménye egy sikeres stabilizációról biztosan nagyon fontos jelzésnek számít az egész világ számára. Hasonl óképpen az elmúlt héten itt volt a Világbank alelnöke, aki szintén elismeréssel nyugtázta a végbement stabilizációt és a strukturális reformok területén megtett lépéseket is, mondjuk, különös tekintettel a nyugdíjreformra. Tehát ebbe a sorba beillik az, am i itt ma elhangzott, hogy valóban - és ezt tényleg értékelnünk kell; az ellenzéki oldalon helyet foglaló közgazdászok is most már elismerik - kedvező