Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 15 (297. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
263 hogy az energiaárakat legkésőbb az elmúlt év végéig piacszerűvé kell tenni, ezért is kellett, hogy sort kerítsünk idén január 1jév el egy jelentős arányú árkorrekcióra, árbeállításra, amely korrekció - ön is jól mondta - a villamos áramnál 25 százalékot ért el, a gáznál jelentősen alacsonyabb volt, de azt hiszem, itt nem a számokról kell most vitáznunk. (15.20) Lényeges volt, és ezt m indkét törvény világosan előírta, hogy ezekkel az árakkal beállítottuk a piacszerű költségarányos árakat, és ez a lényege a piacgazdaságnak, hogy azóta az árak a mindenki által ismert képletnek megfelelően módosulnak, amely képletben ugyanúgy benne vannak a termelési költségeknek a módosulásai, mint például az infláció vagy ennek megfelelően a forint leértékelési rátája. Idén január 1jétől egy kiadott rendeletben a kormányzat úgy határozott, hogy negyedévenként fogja követni az inflációt - negyedéves árkor rekciókban; valamint a villamosenergia- és a gáztörvény előírja, hogy a gáz esetében július 1jével, a villamos áram esetében pedig október 1jével vagyunk kötelesek a képlet szerint évente egyszer beállítani, korrigálni az árakat. Ez történt meg akkor, am ikor július 1jével a gázárakat 9,9 százalékkal emeltük, ami egy fél évre vetítve, hadd mondjam azt, az inflációnak vagy a leértékelésnek, plusz a termelési költségek, az importárak nemzetközileg is figyelemmel kísérhető változásainak felel meg, és erre ké szül most a kormányzat akkor, amikor a törvénynek megfelelően most október 1jével a villamos energia árát kénytelen korrigálni. Én megnyugtathatom önt és önön keresztül a tisztelt Házat és a lakosságot, hogy az újságban megjelent szá mok nem helytállóak. Biztos, hogy a gáz esetében a mostani változtatás nem fogja meghaladni azt a 3,2 százalékot, ami a leértékelés negyedévi ütemének felel meg, és ezt a 3,2 százalékot is beleszámítva - bár még a mai nap végleges megállapodásra nem tudtun k jutni, de még a héten ezt le kell zárnunk , a villamos áramnál mintegy 6 százaléknyi áremelésre kerül sor - mint egész éves korrekció. Hadd mondjam azt, hogy ezek az áremelések szükségszerű velejárói a piacgazdaságnak, és a kormányzat nagyon is szociáli s érzékenységgel kezeli ezt a kérdést, nagyon is igyekszik minden költségtényezőt többszörösen ellenőrizni, mielőtt ezeket beépíti az árakba. Ennek megfelelően próbáljuk a szociálisan sújtott rétegeket megfelelő kompenzációban részesíteni, ami a villamos e nergia esetében már meg is történt, és most kialakításra került; és ön is ugyanebben az újságban, ahol a gázáremelésről értesülhetett, olvashatta azt is, hogy mostantól már a gáz esetében is sikerülni fog egy kompenzációs rendszert kialakítani. Jóllehet, m ég egyszer el kell mondanom, a szociális támogatás, a szociális juttatások nem az energiaárban, hanem az ár piacszerűségében és ennek megfelelően a szociálisan rászorultak támogatásában kell hogy kialakításra kerüljenek. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pokorni Zoltán frakcióvezető úr, Fidesz. Megadom a szót. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Hölgyek és Urak! A Fideszfrakció szükségét érezte, hogy napirend előtt a polgári demokrácia méltóságáról ejtsen szót. Ugyanis az elmúlt hetekben igen éles vita bontakozott ki a népszavazás kérdéséről, a NATO és a földtulajdon ügyéről. Az előttünk lévő kérdések súlyához képest méltatlan vádaskodás, sok esetben hisztériakeltés folyik - józan párbeszéd, érdemi vita helyett. Közel állunk ahhoz, hogy a parlament maradék tekintélyét is felélje a következő hetekben és hónapokban. Az első kérdéssel, a NATOval kapcsolatban nem azzal kell foglalkoznunk ma má r, hogy mi értelme volt heteken át pocskondiázni azt a pártot, amelyik megfontolásra javasolta az ügydöntő népszavazás gondolatát, hiszen ma már mindenki egyetért ezzel, hanem azzal kell foglalkoznunk, hogy meggyőző érvekkel segítsük a polgárokat az ország jövőjét meghatározó, felelős, ügydöntő