Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 29 (317. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ):
2488 Mi is az a három kiemelt terület, amit már az előbb említettem? Elsősorban a közbiztonság javítása, hiszen ezt érzékelik leginkább az állampolgárok. Éppen a közelmúltban hallottam, hogy a bűnfelderítésben Mag yarország a 10. helyen van. Nem olyan rossz tehát ez a helyezésünk, mint ahogyan általában bizonyos komolyabb bűncselekményeknél érezzük, de mindenképpen szükséges többet fordítani különösen a bűnmegelőzésre. Fogadóóráimon szokták mondani az állampolgárok, hogy igen, szükség van a komoly technikára is a bűnüldözésben, de több figyelmet kell fordítani a bűnmegelőzésre, és ehhez éppen a gyalogos rendőr is elég lenne, vagy ha ne adj' isten, az kerékpárral közlekedne. Szintén kiemelt terület a családok és a nyu gdíjasok támogatása is. A harmadik terület pedig a mezőgazdaság támogatása. Több alkalommal elmondtam már, hogy önmagában a mezőgazdasággal nem lehet az ország gazdasági helyzetét stabilizálni, de enélkül sem. Ez egy nagyon fontos terület, annál is inkább, mert főfoglalkozásban még több mint 200 ezer dolgozó van - hozzáteszem természetesen az élelmiszerfeldolgozást is, ami a családokra vetítve még jelentősebb , közvetve több mint 1 millió családot érint kihatásaiban. Nagyon fontos a mezőgazdaság az export tekintetében is, hiszen az összexport 2022 százalékát teszik ki a mezőgazdasági termékek. Nagyon fontos ezentúl a vidék a népességmegtartó képesség szempontjából, hisz' nagyon sok helyen nincs más munkalehetőség, és a mezőgazdaságban még mindig könnyebb, olcsóbb egy munkahelyet megtartani, mint valahol máshol egy új munkahelyet teremteni. A mezőgazdasági támogatások irányelvei a párhuzamosan tárgyalt agrártörvény tézisein alapulnak, amelyek hosszas vita után, a Nemzeti Agrár Kerekasztal vitái után a nemze ti agrárprogramban is megfogalmazódtak, és ezek az agrártörvényben már tükröződnek is. Ennek sokat vitatott része volt az, hogy mennyi is legyen évente a mezőgazdaság támogatása: a GDPben meghatározott arány szerint, tehát 2,5 százalék legyene vagy a GDP növekedésének megfelelő arány. Úgy gondoljuk, az utóbbi helyesebb, hiszen szükség lehet bizonyos időszakban, és ha a lehetőség megvan rá, esetleg több mint 2 százalékot fordítani, amennyiben nem szükséges, akkor kevesebb is elegendő lehet. Nagyon fontos k itétele szintén az, hogy évente a miniszter be fog számolni ezeknek a támogatási pénzeknek a felhasználásáról, tehát a következő évi költségvetés tárgyalása előtt be kell számolni a korábbi adóforintok elköltéséről. Ezt nagyon fontos, sarkalatos pontnak ta rtjuk. Fontos kitétel az is, hogy meg kell őrizni a mezőgazdasági támogatások reálértékét. Úgy gondolom, ez a jövő évben mindenképpen megvalósul, hisz hasonlítva az ez évi 101 milliárdhoz, a jövő évben 117,8 milliárd forint van közvetlen agrártámogatásokra előirányozva. Ez 17,4 százalékos abszolút növekedést jelent, reálértéken pedig 3,5 százalékos növekedést. Mire is lesz elég ez a támogatás a jövő évben? Úgy gondoljuk, hogy arra a mezőgazdasági szakaszra, amit talán most kilábalásként jellemezhetjük, enne k mindenképpen bekövetkezhet a stabilizálása, és a nemzetközi kötelezettségeknek, a nemzetközi szerződéseknek, a WTOmegállapodásnak megfelelően tudjuk ezeket a támogatási kereteket felhasználni. Mindenképpen előtérbe kell helyezni a minőséget, hisz az EUcsatlakozás közeledtével csak ez lehet a legdöntőbb szempont. Ugyanakkor a nem közvetlen agrártámogatásokra, úgynevezett komplex vidékfejlesztésre hasonló nagyságrendű összeg van biztosítva a költségvetésben. Egyetlen problémája, hogy 10 fejezetben és 35 j ogcímben van ez meghatározva, valamint további 3 decentralizált alap 5 jogcímében. A pályázatok készítésére tehát nagyon kell figyelni, hogy milyen lehetőségek vannak ezekben a költségvetési fejezetekben. Összességében mintegy 5 minisztérium területén talá lhatók ezek a fejezetek. Az agrártámogatások néhány jellegzetességéről szeretném elmondani, hogy ezek szektorsemlegesek, és mindenképpen csak a jó minőségű termék támogatását helyezik előtérbe. Hozzá kell tennem, hogy szigorúbb ellenőrzést is kell megvalós ítanunk a támogatások felhasználásában. Erre van lehetőség.