Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 28 (316. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. NACSA JÁNOS (MSZP):
2483 elmúlt tíz évben. Az egyikre azt a jellegzetességet lehet fogni, hogy egy agrárgazdaságvisszafejlesztő szándék érvényesült, amelynek eredményeképpen a me zőgazdasági termelés visszaesése nagymértékben megtörtént, amelynek eredményeképpen a lakosság foglalkoztatása, a vidéki lakosság foglalkoztatása nagymértékben romlott, amelynek eredményeképpen - néhány nappal ezelőtt elmondtam, hasonló időben, mint most - mintegy 800 ezer munkahely szűnt meg. Takács Péter képviselőtársamnak mondanám - de már nem látom a teremben - a fölvetésére, hogy csupán a mezőgazdasági árbevételkimaradás több mint 1000 milliárd forinttal gyengítette a falu árbevételét. Több mint 1000 milliárd került ki csak azzal, hogy a mezőgazdasági termelés produktuma csökkent. És ha ezt a 800 ezer munkahelyet is közbeiktatjuk és még az egyéb sérelmeket, akkor ha definiálni, forintálisan definiálni akarjuk annak a gazdaságpolitikának vagy annak a vi sszafejlesztő agrárpolitikának az eredményeképpen létrejött helyzetet, 25003000 milliárd forintokról beszélhetünk! Nos, úgy gondolom, nincs értelme ehhez görcsösen ragaszkodni és emellett görcsösen kiállni. Ezt az agrárpolitikát nem lehet fölvállalni! Arr ól az agrárpolitikáról viszont, amiről itt beszélek - amely az agrárgazdaság fejlesztését tűzte célul és annak a garanciáját a költségvetésben is biztosította , nyugodtan beszélhetünk. (22.50) És úgy gondolom, hogy ezen keresztül be lehet mutatni és vélem ényezni lehet azokat a hozzászólásokat is, amelyeket e tárgy kapcsán az elmúlt hetekben vagy napokban képviselőtársaim megfogalmaztak. Engedjék meg, hogy néhányat érintsek ezek közül. Torgyán képviselőtársam október 15én szólalt fel. Nem sok mindent mondo tt a mezőgazdaságról, csupán annyit, hogy "Igaz, hogy a mezőgazdaságra és a honvédelemre valamivel többet költenek, mint korábban, ezt hangos sikerpropagandával igyekeznek a lakosság tudomására hozni, de ami a mezőgazdaság és a vidék fejlesztését illeti, k érem, vessenek össze két adatot: Budapesten csak a metrószárny építésére, hangsúlyozom egy metrószárny építésére több mint százmilliárd forintot irányoznak elő.". Torgyán vezérszónok úrnak - akkor, amikor a másik agrárpolitika érvényesült, amit néhány napp al ezelőtt úgy fogalmaztam itt, hogy a patakvéragrárpolitika, amelynek az eredményeképp bekövetkeztek többek között azok a számok, amelyekről itt szóltam - ha csak ennyi jut eszébe egy agrárgazdaságfejlesztő politikával kapcsolatban, akkor úgy gondolom, hogy itt megállhatnánk. De többről is szó van. Vegyük elő azokat az idézeteket, amelyeket akkor tett, amikor a mezőgazdaság támogatottsága - olvasom az adatokat : '90ben 62 milliárd, '91ben 40 milliárd, '92ben 36 milliárdra esett vissza, '93ban is csa k 49 milliárd volt. Ekkor milyen pozitív megközelítésben, milyen metrószárnyak építésével és emlegetésével jelezte képviselő úr, hogy nem ért egyet azzal az agrárpolitikával és azzal a gazdaságpolitikával, amely ilyen helyzetet fog előidézni a falun, a vid éken, a mezőgazdaságban, az agrárgazdaságban? Nos, azután természetesen '94ben 74 milliárdra emelkedett, '95ben is 73 milliárd, '96ban 88 milliárd, '97ben 101 milliárd, most 117 milliárd van előterjesztve a mezőgazdaság támogatottságára. Úgy gondolom, ha ténylegesen nem tudunk mit mondani, akkor bekövetkezik az az állapot, ami Torgyán képviselőtársamnál bekövetkezett: inkább elhallgatja a tényeket. Gyimóthy képviselőtársam, aki a mezőgazdasági bizottság alelnöke, két gondolatot engedett meg hozzászólásá ban. Úgy kezdte, hogy "Rátérve, mert fogy az idő, az agrárágazatra, a kormány dicsekszik; a sikerpropaganda egyik része, hogy a jövő évben közel plusz húszmilliárd forinttal szeretné az agrárágazat támogatását." Így van, természetesen plusz húszmilliárddal szeretnénk növelni az agrártámogatásokat. De ha ezzel kimerül a mondandója valakinek, akkor úgy gondolom, hogy az nem lehet negatív, hogy 50 milliárd forgóeszközhitel nyújtására vagy pótlólagos plusz 50 milliárd forgóeszközhitel nyújtására is kísérletet t esz a kormány, hiszen valójában ezzel ténylegesen segíteni akarja az agrárágazatot - és nem visszaél, és nem visszafejleszt.