Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 10 (296. szám) - Az egészségügyről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
245 sem, miszerint: a rendelkezéseknek felismerhető címzettjei kell hogy legyenek, valamint világos és egyértelmű normatartalommal kell bírniuk, és ennek nem fogalmazói hanyagság az oka. Ha elolvassuk a törvényhez mellékelt háttérinformációkat, akkor megtudhatjuk, hogy a Népjóléti Minisztérium úgy gondolja: a legújabb nemzetközi kutatások - megjegyzem, példát azért nem hoz rá, csak általánosságban említi - azt bizonyítják, hogy a jogszabályokkal szemben nincs szükség ilyen rigorózus követelményekre, ráadásul az indoklás vagy a háttéranyag szerint a népegészségügyi szemlélet sem teszi lehetővé a világos normatartalommal bíró rendelkezések megfogalmazását. Én reménykedem abban, hogy a tárcaközi egyeztetésen nem került az Igazságügyi Minisztérium elé ez a háttérinformáció, mert ez alapvetően új eljárásokat vezetne be a magyar jogban. Az viszont nyilvánvaló, hogy a Népjóléti Minisztériumban nemigen olvassák az alkotmánybírósági határo zatokat. Hadd hozzak fel egykét példát! Az Alkotmánybíróság a 26/1992. számú határozatában elvi éllel mutat rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság megköve teli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon, a jogbiztonság pedig - szintén az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részt erületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek és a norma címzettjei számára is értelmezhetőek és követhetőek legyenek. A jogbiztonság e szempontjainak a súlyos megsértése egyben az alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti, úgyhogy ezt ajánlom a Népjóléti Minisztérium tisztségviselőinek figyelmébe. A fentiek alapján az olyan rendelkezések, mint például a 35. § (2) bekezdésében találhatók - idézem: "A népegészségügyi tevékenység körében meg kell határozni az egészség tudományosan megalapozott biológiai és természetitársadalmi, környezeti feltételeit, az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésének hatékony, hozzáférhető és a lakosság által elfogadható módszereit, valamint az ehhez szükséges intézményrendszer saj átosságait." , ezek elfogadhatóak, mondjuk, a Népjóléti Minisztérium győzelmi jelentésében vagy egy miniszter írói munkásságának részeként, de jogszabályként sajnos nem fogadhatóak el. Ez a példa, amit önöknek felolvastam, nem egyedi, körülbelül a beterje sztett tervezet egyharmadában ilyen szabályok olvashatóak. Tisztelt miniszter úr, ezzel az erővel azt is lehetett volna kodifikálni, hogy a betegek általában bizalommal keresik fel az orvosokat, noha a várakozási idő néha hosszú. Azzal sem sokkal jobb a he lyzet, amit a törvényjavaslat viszont konkrétan próbál meg szabályozni. Vegyük például a betegek jogait mint a második fő, nagy területet! Szükséges rendezni az orvosbeteg kapcsolat jogi környezetét, éppen azért, hogy világos és egyértelmű helyzet alakulj on ki. A bizonytalan jogi helyzet sem az orvosnak, sem a betegnek nem érdeke, nem származik belőle előnye. Nem valószínű, hogy akár orvos, akár beteg úgy gondolja: az esetleges jogi vitákat majd a polgári törvénykönyv megbízásos jogviszonyra vonatkozó rész e alapján lenne célszerű rendezni - idáig sem működött ez a megoldás. Az a sokat hangoztatott álláspont, hogy az orvosbeteg kapcsolat alapvetően bizalmi viszony, véleményünk szerint nem ellenérve a jogi rendezésnek. A betegjogok szabályozásának tekintetéb en két szélsőséges vagy szélső álláspont ismeretes. Az egyik szerint a szabályozásnak csak roppant szűk körben kell mozognia, a másik szerint - a minisztérium szemmel láthatóan ezt választotta - a lehető legrészletesebb szabályozásra kell törekedni. A prob lémát ott látjuk, hogy a minisztérium szabályozása alapvetően rossz irányt vett. A betegek jogainak jó részét eljárásjogilag ugyanis nem a beteg jogaként fogalmazták meg, hanem az orvos kötelességeként, akinek viszont - érthető módon - ebben az esetben nin cs mérlegelési jogköre, tehát mindig, minden esetben, minden körülmények között fel kell világosítania a beteget mindenről. Hogy egy közérthető példával éljek: nem az a kérdés, hogy nekem - mondjuk, mint utasnak - jogom vane tudni, hogy a vonatnak, amelly el utazni szándékozom, hol és mikor, merre van csatlakozása, hanem az, hogy muszáje ezt nekem minden esetben, minden jegyváltásnál kötelezően végighallgatni. Szerintünk tehát egy kicsit megfordult a dolog.
