Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 27 (315. szám) - Az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és elnapolása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
2310 Az Alkotmánybíróság ezt a megoldást találta alkotmányellenesnek. Az alkotmánybírósági törvényre vonatkoz ó módosításban a tárgyalást felfüggesztette, és azt várja el az Országgyűléstől, hogy olyan döntést hozzon, amely az Alkotmánybíróság igényeinek megfelel. Azt tesszük tehát, hogy az alkotmányügyi bizottság eddig Alkotmánybíróság által nem sérelmezett, csak formájában sérelmezett állásfoglalását beültetni javasoljuk az Országgyűlés Házszabályába. Fel kell vetni azonban a kérdést, hogy ez a megoldás önmagában nem elég, hiszen a jogbiztonságnak azt a követelményét, hogy azok a polgárok, akikre a törvények vona tkoznak, valamennyire kiszámíthassák azt, hogy mikor születik meg egy törvény, és mikortól vonatkozik rájuk, ez a megoldás nem fogja kielégíteni. Ez a megoldás, amit mi most javaslunk, változatlanul - újra idézve ellenzéki képviselőtársamat - korlátlan obs trukciós lehetőséget nyújt 50 országgyűlési képviselő számára, akik akár az adótörvényeket, akár a költségvetést, akármilyen - adott esetben 300nál több képviselő által fontosnak tartott - ügyet előzetes normakontrollal az Alkotmánybírósághoz vihetnek, és ettől kezdődően az Alkotmánybíróságot semmifajta törvényi határidő nem köti arra, hogy rövid időn belül döntést hozzon. A legnagyobb igyekezete ellenére sem kötelezhető az Alkotmánybíróság arra, hogy ilyen esetekben törvényben meghatározott határidőn belü l hozza meg a döntését. Azok után, hogy november 30a előtt el kell fogadnunk ezt a Házszabálymódosítást, az Országgyűlés ki lesz szolgáltatva 50 képviselőnek, illetőleg annak a ténynek, hogy az Alkotmánybíróság ezekben az előzetes normakontrollügyekben m ilyen gyorsan tud ítéletet hozni. A korábban említett 1992es normakontrollt, ami a költségvetést támadta, az Alkotmánybíróság visszautasította, majd az utólagos normakontrollt már a '94es választások után - tehát több mint két évvel a hatálybalépés után - vizsgálta meg, és ezt követően mondta alkotmányellenesnek, tehát elképzelhető olyan döntés, amikor esetleg évekig is egy ilyen függő jogi helyzet jön létre. Azt gondolom, hogy az alkotmánybírósági törvény felfüggesztett normakontrollja után az Országgyűl ésnek meg kell vizsgálnia azt a lehetőséget, hogy a jogbiztonság és a demokrácia alapelve - tehát a demokrácia az, ha törvényes keretek között hozza meg a többség a döntését - szerint ez a többségi döntés törvénnyé válhasson, és ne függjön attól, hogy 50 k épviselő akare előzetes normakontrollt vagy nem akar. (23.40) Ez adott esetben egy adótörvénynél gyakorlatilag lehetetlenné teszi az adótörvény bevezetését, hiszen a hatálybalépés előtt 45 nappal ki kell hogy hirdessék az adótörvényeket. Ez szerintem komo ly gondokat okoz. Ezzel együtt, annak érdekében, hogy ne váljon működésképtelenné az Országgyűlés november 30. után, hogy ne bénuljon meg az Országgyűlés törvényalkotó munkája, ezért tisztelettel kérem a Házat, hogy támogassa ezt az országgyűlési határozat i javaslatot, amit benyújtottunk. Tisztelettel köszönöm a jelenlévők figyelmét. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tekintve, hogy egyetlenegy képviselőtársunk sem jelezte hozzászólási szándékát, az általános vitát lezárom; a részletes v itára bocsátásra holnap délután kerül sor. Az ingatlannyilvántartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és elnapolása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ingatlannyilván tartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása.