Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 21 (313. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
2003 szólt a Bokroscsomagban az ominózus rendelkezés is, és erről szól az a történet is, amiről mi most kialakítottuk az elképzeléseinket. Én úgy gondolom, hogy ha igazából a fiatal pályakezdő házaspárok támogatása állna a Fidesz érde kében, akkor nem lépne fel az igazán magas jövedelműek alanyi jogú támogatása érdekében. Úgy gondolom, hogy tiszta vizet kellene önteni a pohárba, egyszer már a Fidesz jelentse ki, hogy az alanyi jogú támogatással a magas jövedelműeket is részesíteni akarj a a kedvezményekből, vagy pedig a rászorultsági elvet érvényesíti ő is, és akkor valóban a szociális rászorultság lesz az egyedüli mérce a kedvezmények megadásában. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) (10.50) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm sz épen. Kétperces reagálásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Asszony! Természetesen tudom, hogy a belügyminisztériumi tárcánál, az önkormányzatok felé irányított kasszában van elhelyezve a nagyobb tétel, a mintegy 77 milliárdos tétel, ami összevontan szociális és gyermekvédelmi témákra fordítódik - de ez működési költség! És ha nem tartunk ott, hogy a hálózat ki lenne építve, akkor persze ott sem jelenik meg majd a nemlétező családsegítő szolgálatok, gyermekjóléti szolgálatok kiépítésének költsége. Tisztelt Államtitkár Úr! Itt van a kezemben a költségvetés részletes indoklása, ahol úgy fogalmaztak gyermekvédelmi intézmények fejlesztésével kapcsolatban, ho gy '98ban minimum negyven új lakóegység kialakítása lenne szükséges, az utolsó mondat pedig arról szól, hogy a '98as keretből legfeljebb tíz pályázati igény elégíthető ki. Azt gondolom, hogy indokolt az aggodalmam: ahhoz, hogy a gyermekvédelmi törvény té nyleg érdemben meg tudjon valósulni, valóban erőfeszítéseket kell tenni a hálózatépítés területén, a lakásotthonos elhelyezési formák kiépítése területén, és igen, ehhez több pénz kellene a népjóléti fejezetben is. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen . Kétperces reagálásra megadom a szót Kis Gyula József képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Utalás történt itt egy tegnap esti vitára; valóban, erről már tegnap este véleményt cseréltü nk. Most azonban úgy tűnik, hogy teljesen hiába, mert ugyanazokat az érveket halljuk az államtitkár úrtól, és ugyanazokat Kertész képviselő úrtól. Kérem, itt most nem a rászorultsági elvet vitatta a képviselő asszony, tehát ezt ide hozni, úgy tűnik, hogy e gy fel nem tett kérdésre adott válasz volt az ön részéről. Tény az, hogy az egész családtámogatási rendszer alapja a családi pótlék, az arra való rászorultság, illetve annak mértéke. Tehát akkor megint csak emlékeztetnem kell önt arra, amit tegnap este elm ondottam: mi '96ban 96 milliárdot, jövőre 112, 9 milliárdot kívánunk erre fordítani, és ez mindössze 18 százalékos növekedést jelent; '96 és '98 között az infláció viszont minimum 32 százalékos volt, tehát itt további elvonásokról van szó. A második: hogy az államtitkár úr arra utal, hogy más tárcáknál is vannak pénzek, természetes, de azok eddig is voltak. Itt most a népjóléti tárcánál '96tól jövő évig 720 millióról 600 millióra csökkent a gyermek, család- és ifjúságvédelmi intézményekre fordítandó támo gatás összege. Tehát nem szinten tartották, nem reálértéken tartották, hanem csökkentették. És ezt bizony nem lehet elfelejteni, még akkor sem, ha tegnap estétől ma reggelig aludtunk egy kicsit. Köszönöm.