Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 16 (311. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Családpolitikai vitanap" című politikai vita - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP):
1874 Az ifjúságkutatók a nyolcvanas évek közepén használtak egy fogalmat, amit a kutat ók azóta szélesebb szakmai körökben is idéznek, ez a generációs adósság fogalma. Ha egy kicsit visszatekintünk az elmúlt tízhúszharminc esztendőre, akkor ezt a generációs adósságot nagyon röviden úgy lehet megfogalmazni, hogy az államszocializmus idején az állam annak ígéretével, hogy majd számos közszolgáltatást ellát, kultúrát, szociális ellátást, egészségügyet, teljes foglalkoztatást ingyenesen fog biztosítani, ezért rendkívül nagy forrástömeget vont el a családoktól. (12.40) Elérkeztünk a nyolcvanas é vek végére odáig, hogy a bruttó hazai terméknek mintegy kétharmada került be az állami újraelosztásba. A másik oldalon ugyanakkor az állam ezeket az ígéreteket, ígérvényeket nem tudta teljesíteni. Az elvont forrásokat egy rosszul működő gazdaságba pumpálta bele, és egy viszonylag széles körű, de nívótlan szolgáltatásrendszer alakult ki ezzel párhuzamosan. Ezzel a forráselvonással történt egy második adósságtermelés is, nevezetesen, hogy amikor a családoktól kikerült a pénzügyi, anyagi forrás, akkor - ezt pó tlandó - a családok második, harmadik, negyedik gazdaságba menekülvén egy újabb deficitet teremtettek, nevezetesen azt az időt vették el a gyerekektől, amelyre a leginkább szüksége van a felnövekvő generációnak. Én úgy gondolom, hogy ezzel a generációs adó ssággal, ami mintegy egy nemzedéknyi idő alatt jött össze, a kilencvenes évek közepén olyan szempontból kell tudnunk szembenézni, hogy ezt az adósságot szépen, lassan el kell kezdeni törleszteni, meg kell próbálni utolérni magunkat, és mindenki, aki azt íg éri, hogy ez egy hét, egy hónap, egy év vagy egy választási ciklus alatt lehetséges, arra én azt gondolom, hogy az szemfényvesztő és félrevezeti a hallgatóit. A politikai és gazdasági rendszerváltás kilencvenes évek környéki időszakában nagyon sok remény h almozódott fel, hogy a családok életében, a fiatal generáció életében változás lesz. Ezekkel az illúziókkal a kilencvenes évek elején nagyon gyorsan le kellett számolni. Készítsünk egy nagyon rövid leltárt, mi történt közvetlenül a rendszerváltozás után, a kilencvenes évek elején! Csökkente az állami újraelosztás? Nem csökkent. A kilencvenes évek elejére pontosan ugyanolyan nagyságrendű volt, a GDP kétharmada ugyanúgy az állami újraelosztás mechanizmusába került, egy csökkenő GDP mellett természetesen. Az állami ígérvények csökkentek, de a teljesítés is ezzel párhuzamosan, a meglévő állami, önkormányzati szolgáltatások is egyre jobban leépültek. Ezt gondolom, valamennyi állampolgártársunk érzékelte. Megszűnt az ifjúságkutatás, nem volt gyermek- és ifjúsági érdekegyeztetés, a mindenkori kormány megkímélte magát attól, hogy szembesüljön a tényekkel, és véletlenül se kelljen a tényekkel szembenéznie az intézkedésekkor. Még az általa vállalt és itt a parlament által elfogadott kötelező éves jelentést sem tette l e az asztalra a gyerekek és az ifjúság helyzetéről. Az az adat, amit ma szívesen idéznek képviselőtársaim, és magam is szeretném idézni, hogy miközben a lakosság körében a létminimum alatt vagy környékén élők aránya a 25 százalékos mértéket jelenti, és ha ugyanezt egy generációs, egy gyermekmetszetben nézzük, akkor ez a szám 40 és 45 százalék között van, ez, szeretném mondani, hogy nem '96ra alakult ki, hanem ha valaki a statisztikában '94 elé is vissza tud nézni, nemcsak a '96osokat lapozgatja, akkor azt fogja találni, hogy ez az arányszám már 1992ben kialakult. Tehát nem valós azt mondani, hogy a mai kormány intézkedésének eredménye ez az aránytalanság, hanem ez bizony egy korábbi kormányzati intézkedési csomag elmaradása miatt is természetesen előállt. Érdekes, hogy az akkori kormánytisztségviselők ma parlamenti képviselőként találkoznak először ezekkel a statisztikai számokkal. A generációt szolgáló vagyon a kilencvenes években felmorzsolódott, állami segítséggel széthordták, valamennyien érzékelhettü k a gyermek- és ifjúsági intézményrendszer teljes leépülését a kilencvenes évek elején. Mindaz, ami a kilencvenes évek elején történt pozitív történet, azt a magyar civil társadalom produkálta, a gomba módra szaporodó egyesületek, alapítványok vállalták át az államtól az elmulasztott szolgáltatásokat, gyűjtöttek össze forrásokat erre, és több más törvény vitájában jelezték képviselőtársaim, hogy mily mértékben voltak képesek mozgósítani az elmaradó
